jupiter bejegyzései

2010. márc. 7.

Márciusi havazás...

Hát, ezen a mai hóesésen eléggé megdöbbentem! Azt hittem, hogy mától már jobb idő lesz, mivel a Vénusz bement 11 óra körül a Kos (tavaszi) jegyébe. Mondjuk az hozzátartozik, hogy a Vénusz száműzött (exil) a Kosban, de nem hinném, hogy ez ilyen esetekben nagyon számítana. Gyorsan meg is néztem, hogy ezt a mai havazást mi okozhatja, legalábbis mutathatja-e valamilyen bolygómozgás, vagy -kapcsolat?!

Úgy gondolom, hogy a mostani - holnap hajnal 3 óra körül pontossá váló - Merkúr és Jupiter konjunkció a téli (és csapadékozást kiváltó) Halak jegyében lehet ilyen hatással az időjárásra. Viszont, ha ez is közrejátszik a mostani - tavaszra nem igen jellemző - időjárásra, akkor pár napon belül ennek el kellene múlnia, amikor a Merkúr tovább halad, és kimegy a Jupiterrel alkotott együttállás orbiszából.

Viszont hét közepére a Hold is átmegy a Bak, utána pedig a Vízöntő jegyébe, ami nem biztos, hogy engedi a hőmérséklet túlzott felmelegedését. Ami biztos, hogy március 17-én a Merkúr is átmegy a Kos jegyébe, viszont éppen akkor lesz egy Nap-Uránusz együttállás a Halak jegyében, amit eddig úgy figyeltem meg, hogy képes nagyon hideget és sok csapadékot hozni. Na, ez elég szép lenne március közepén... kíváncsi leszek, hogy végül hogyan alakul az időjárásunk! Mindenesetre továbbra is jegyzetelem és gyűjtöm a későbbi asztrológusok számára a tapasztalatokat :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 18.

Tranzitok

Elég sok mindent elfelejtettem lejegyezni, pedig mostanában voltak jó kis tranzitok.

Ami a legfontosabb, hogy vasárnap (február 14-én) hajnali 3:50 körül volt Újhold, azaz Nap-Hold együttállás a Vízöntő jegyében. Minden ilyen időszak arra a legjobb, hogy ilyenkor kezdjünk bele új dolgokba, bár azt hozzá kell tennem, hogy a Neptunusz is ott állt velük, aki kissé homályosabbá és zavarosabbá teszi a képet. Ilyenkor nem teljesen áttekinthetőek a részletek, vagy nagyon oda kell figyelni a becsapás és csalódás veszélyeire is. Ha az egészséget vesszük, akkor ilyenkor nagyon jó böjtölni, vagy olyan műtétet elvégeztetni, aminek nincs köze az alsó lábszárhoz. Persze, a műtétre az időpontokat nem igazán kezelik az orvosok kívánságként, de azért egy próbát megér, ha nem sürgős.

Ma hajnali 3:10 körül konjunkcióba került egymással a Vénusz és a Jupiter a Halak elején, ami leginkább a Halak, Rák és Skorpió szülöttekre hat pozitívan (leginkább azokra, akik február 25, június 29. és október 30. +- 3 napban születtek). Ez a nap nagyon kedvező mindenféle kapcsolatra, legyen az akár párkapcsolati, akár üzleti. Ilyenkor sokkal színesebben látjuk a világot, jobb a kedvünk, jobban szeretjük az embertársainkat, érdemes például ilyenkor házasodni :). Persze, ezt jókor írom, hiszen az esküvő időpontját jó egy hónappal előre be kell jelenteni. Ilyenkor sokkal szerelmesebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érezhetjük magunkat a már meglévő párkapcsolatunkban, sőt ha valakivel most találkozunk, akkor a vele való kapcsolat valószínűleg hosszú távon is kellemes lesz.

Ez az időszak jó az üzleti befektetésekre is, minden pénzügyi manővernél a segítségünkre lehet a két szerencse-bolygó "románca". Ettől függetlenül azért azt figyelembe kell vennünk, hogy a Mars és a Szaturnusz is még mindig (látszólag) retrográd mozgású, ami lelassíthatja a dolgok menetét. Viszont ami jó hír, hogy még ők ketten is pontos (harmonikus és segítő) szextil fényszögben vannak egymással, az Oroszlán és Mérleg jegyek legelején.

Egyszóval most szeressünk és kössünk üzletet, ez egy jó időszak mindkét tevékenységre :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 30.

Havazás és idézetek

Gyönyörűen havazik, itt a parkban van már vagy 20 centis hó, ha nem több. Évek óta nem láttam ennyi havat egyszerre, utoljára 2003. februárjában New Yorkban, amikor csak néhány sítalpon közlekedő embert lehetett látni városszerte :).

Vajon a mostani szuper-havazásnak mennyi köze lehet ahhoz, hogy a Vénusz és a Nap is a Vízöntő (téli) jegyében van, a Neptunusszal együtt. Egyébként ma reggel 7:18-kor volt telihold a Vízöntő és Oroszlán jegyében. Ilyenkor mint tudjuk, a Nap és a Hold egymással szemben áll a Földünkről nézve. Na, ehhez már lehet köze ennek a hatalmas hóesésnek, mert tavaly a Vízöntő-Oroszlán teliholdnál a Vénusz már a Kos jegyében állt, amely viszont az első tavaszi (és tüzes) jegy. Most már a Jupiter is a vizes Halak jegyében áll, amely az utolsó téli jegynek felel meg. Persze, érdemes megnézni a quartal-horoszkópot is, ha a hosszútávú időjárásra vagyunk kíváncsiak.

Mindegy, elég a sok okfejtésből, beteszek inkább három szép idézetet, hadd váljon hasznunkra, csak jegyezzük meg őket :).

“Vigyázzunk mindig arra, akit szeretünk. Ne hagyjuk, hogy rossz legyen neki mellettünk. Ha valakit igazán szeretünk, csak akkor vagyunk boldogok, ha Ő is boldog…” (Syradan)

“Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.” (Gabriel García Marquez)

“Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,
ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,
ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,
ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és
ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat.
Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk.” (C. Houghton)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 29.

Álom és tranzitok

Ma éjjel megint volt egy érdekes álmom, amiről így, itt és ilyen formában nem szeretnék bővebben írni, mert elég kellemetlen volt.

A végén arra ébredtem, hogy valaki szólongat anyukám hangján (aztán később átváltozott egy másik női hanggá), hogy: "Virág, Virág, ébredj, ébredj fel!" Ezt néhány percen át ismételgette, amíg magamhoz tértem, sőt még úgy éreztem, mintha a vállamat is rázogatná. Ez azért furcsa, mert teljesen egyedül élek, természetes Lilit is beleértve, aki viszont az igazak álmát aludta az ágyában.

Ami a legdurvább volt, hogy legalább még 10 percig nem tudtam magamhoz térni, nem éreztem a lábaimat, illetve úgy írnám le, hogy iszonyatosan nehéznek éreztem a testemet (ilyet még az életemben nem éreztem), alig tudtam a szemeimet kinyitni, de inkább sehogy, és mozogni sem tudtam, sőt a szokásos szívdobogás is elmaradt, ami az ilyen álmaimat eddig jellemezte. Ugyanis most semennyire nem éreztem, hogy dobogott volna a szívem, egyszóval nagyon-nagyon rossz érzés volt az egész, és utána az egész napomra rányomta ez a bélyegét :(.

Azt hiszem, hogy ezeknek a furcsa történéseknek közük van a jelenleg fennálló igen kellemetlen és nehéz tranzitjaimhoz. Most asztrológusi szakszöveg következik, más nem nagyon fogja érteni, de magam miatt le kell írnom - hogy majd később emlékezzek rá. Szerintem egyet értene velem minden asztrológiához értő ember, hogy ezeket a tranzitokat egy életre is elég lenne beosztani, nemhogy egy időszakra. Sebaj, kemény legény vagyok, állom a sarat!

Van a képletemben egy "gyönyörű" T-kvadrát a radix Hold - Szaturnusz és Plútó között. Ezt a hármas társaságot, a Holdat már elhagyva éppen érinti az égbolton most létrejövő pontos kvadrát a Szaturnusz és Plútó között. Méghozzá olyan formában, hogy a tranzit Plútó (VII-ben) egzakt szembenállásban, a tranzit Szaturnusz (5-ben) egzakt kvadrátban van a radix I-es házas Szaturnuszommal. Az már csak hab a tortán, hogy a tranzit Szaturnusz (5-ben) pontosan ma állt rá a radix Plútómra, és ugye most a Szaturnusz retrográd (persze csak látszólag), így ezt másodszor teszi meg pár hónapon belül. Természetesen ezek az állások hozzák magukkal azt is, hogy a tranzit Plútó egzakt kvadrátba került a radix Plútómmal is. Szerencsére a radix Holdam már kissé kívül esik a pontos orbiszon, így őt nagyjából kihagyják a buliból a "nagyfiúk".

Ezekhez az állásokhoz még hozzájön egy tranzit Neptunusz (X-ben) egzakt kvadrát a radix Napomhoz (12-ben). Viszont, ami egy kicsit kellemesebbé teszi a helyzetet, hogy a tranzit Jupiter végre besétált a Halak jegyébe, ahol az én radix Jupiterem is áll (X-ben), és a napokban kerül egzakt trigonba a radix Szaturnuszommal, és szextilbe a tranzit Plútóval. Talán emiatt is érzem azt mostanában nagyon erősen, hogy valahogy "fentről" mindig kisegítenek, ha baj van...

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2008. máj. 17.

Esküvő

Ehhez a laphoz írok egy kis kommentárt is, mert érdekes. Tényleg esküvője lesz az egyik legjobb és legrégebben ismert barátnőmnek (el sem árulom, hogy mióta ismerjük egymást, mert azonnal lebuknék a korommal :). Mindenesetre tervezem, hogy megyek az esküvőre - ez természetes is. Szóval, állok a dolgok elébe... Ki tudja, lehet, hogy tényleg ott fogok találkozni életem nagy szerelmével?! :)

Egyébként még egy érdekesség: ez a barátnőm a vőlegényével, aki elveszi a nyáron, éppen egy esküvőn találkozott kb. 4-5 évvel ezelőtt :).

A másik gondolatom pedig az, hogy éppen egy nagyon fontos lépés megtételére készülök, ami már várat magára évek óta - pontosan 8 éve, vagy lehet mondani, hogy még több. Ez egy olyan illetővel kapcsolatos, aki nagyon fontos szerepet tölt be az életemben úgy, hogy nincs itt velem, de mégis érezzük egymás lelkét.

Holnap az ilyen jellegű (szerelmi) dolgokhoz lesz két nagyon jó kis segítő tranzit, illetve lehet mondani, hogy három: Halak Uránusz szextil - Bika Vénusz - szextil Bak Jupiter, és ugye ezáltal a Vénusz és a Jupiter trigont zárnak be egymással. Mindkét fényszög holnap lesz egzakt, ez azért igen ritka, bár a Jupiter és Uránusz már néhány hete szextilben van egymással. Ráadásul a Jupiter a múlt héten (látszólagosan) retrográddá vált, így most megint ismétli ezt a fényszögét az Uránusszal. Az már csak hab a tortán, hogy a tranzit Bika Vénusz majdnem egzakt együtt áll a radix Napommal :).

Ja igen, egyébként ma van a születésnapom! Az X-edik :).

(Közben elszállt a netem, ezért eltűnt a kép a kártyáról, mert úgy kopiztam be később a word-ből - még jó, hogy elmentettem egyáltalán.)

Esküvő

A házasság két lélek egybekelése a szeretet kötelékében, kölcsönös tiszteletben és elkötelezettségben. A szerelem mélyítésének vágyát jelenti ez, az idő dacára. Esküvőd napja a szerelem erejébe vetett jól megalapozott hited tanúbizonysága. Szeretett Egyetlenünk, lehelj szüntelenül életet ebbe a hitbe és szeretetbe.



Azért kaptad ezt a lapot. mert a kérdésedhez kapcsolódik a házasság témaköre. Azt jelzi, hogy a közeljövőben lesz egy esküvő, vagy az angyalok azt tanácsolják, hogy érdemes lenne újból megerősíteni az eskütöket, hogy életben tartsátok a romantikát jelenlegi házasságodban. Ezt a kártyát körbeöleli a szeretet és a pozitív energia, így nem kell aggódnod az üzenete miatt. Légy nyitott a szerelemre, a romantikára és a lehetőségekre, és érezd jól magad az esküvőd napján!

A lap további jelentései: A közeljövőben kapsz egy üzleti vagy egy romantikus ajánlatot. Női és férfi energiáid "misztikus egyesülését" tapasztalod nemsokára. Egy esküvőn - ahol vendégként leszel jelen - találkozni fogsz egy meghatározó személlyel. Pároddal egyeztessétek véleményeteket a házasság intézményéről. Nemsokára találkozol jövendőbeli házastársaddal. Egyik barátod vagy rokonod a közeljövőben házasságra lép.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!