hold bejegyzései

2010. febr. 27.

Merkúr-Neptunusz konjunkció

Ma egyébként, sőt éppen ezekben az órákban lett egzakt (pontos) a Merkúr és Neptunusz konjunkciója (magyarul szebben: együttállása) a Vízöntő jegyében. Ehhez néhány órán belül, olyan este 8 körül csatlakozni fog a Hold szembenállása az Oroszlán jegyéből.

Ilyenkor én nem igazán ajánlanám senkinek sem, hogy komolyabb összegért vásároljon (például házat vagy autót). A Merkúr a kereskedelem bolygója, de a Neptunusszal együtt már nem biztos, hogy később is olyan jó üzletnek tűnik a dolog, mint a tranzit idején. Hajlamos elhomályosítani a racionális gondolkodást, és van esély arra is, hogy becsapják az embert, mert például nem egészen olyan jó állapotú egy autó, mint amilyennek beállítják.

Szerződések megkötését is érdemesebb későbbre halasztani, bár szerencsére szombaton nem nagyon szokás szerződéseket kötni. Ha azonban nem lehet elkerülni a vételt vagy szerződéskötést, akkor az előbbinél nagyon alaposan át kell vizsgálni a megveendő tárgyat, ingóságot vagy ingatlan, míg az utóbbinál "nagyítóval" és betűnként kell végigolvasni a szerződést, hogy semmi ne kerülje el a figyelmünket!

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 5.

Hold a Skorpióban

Tegnap óta Skorpióban van a Hold, így ma fogom meglocsolni a virágaimat. Bár kifejezetten erre a jegyre nem írják a viráglocsolást, én mégis azt gondolom, hogy mivel vizes jegynek számít, így ez is egy alkalmas nap rá.

Állítólag vizes napokon jó mosni is, mert szebben tisztulnak a ruhák. Ki tudja, még nem próbáltam, de hátha igaz. Tessék ma mosni, ha valakinek összegyűlt a szennyese :).

Ma estétől egyébként veszekedősebb hangulatban lehetünk holnap délelőttig, mert a Skorpió Hold feszítő (kvadrát) fényszögbe kerül a Vízöntőben lévő Nappal holnap hajnalban. Ez két nagyon ellentétes jegy: a Vízöntő nagyon független, a Skorpió viszont kontrollálni akar mindent (és alapvetően nem szereti a békességet), így elkerülhetetlenek a konfliktusok ilyenkor, főleg a párkapcsolatokban. Természetesen ez a konstelláció azokra hat a leginkább, akik a Vízöntő, Skorpió, Bika és Oroszlán jegyében születtek, annak is a közepe tájékán - tehát például azok a Vízöntők, akiknek most a napokban van a születésnapjuk.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 1.

Hold a Szűz jegyében

Először nem tudtam, hogy tegnap mi jött rám, mert nem jellemző, hogy egy nap alatt nagyon sok házimunkát végeznék egyszerre. Illetve mostanában - gyerkőc mellett - többet háziaskodom, de még így sem viszem túlzásba.

Szóval csodálkoztam, mert tegnap hirtelen felindulásból kimostam egy (és az egyetlen) adag ruhát, aztán persze logikus módon ki is teregettem őket, amihez előtte le kellett szednem az előző napi adagot.

Aztán később - miután lefektettem aludni Lilit - úgy döntöttem, hogy felmosom a már napok óta jégpályaként csúszó előszoba és fürdőszoba kövét. Amiből végül is az lett, hogy az egész lakást felmostam, pedig nem kicsi a lakás, 70 nm. Este 10 körül fejeztem be a munkálatokat, és nagyon elégedett voltam magammal, csak nem értettem a dolgot :).

Végül rájöttem, illetve utána számoltam, hogy ma átment a Hold a Szűz jegyébe, és mint köztudott, a Szűz jegyéhez tartozik a takarítás és mindenfajta házimunka, napi tevékenység, amely a tisztasággal függ össze. Hát, ezért volt ez a nagy buzgalom :). Egyébként már máskor is észrevettem, hogy ugyanakkor jön rám a takaríthatnék és pakolhatnék, amikor például anyu, vagy az anyósom is ugyanúgy takarított, ergo ez másokra is hat - asztrológiai tudás nélkül.

Holnap délután 3 óráig a Szűz jegyében marad a Nap, ilyenkor érdemes fodrászhoz menni, mert állítólag sokáig megtartja a fazonját a frizura. Továbbá ilyenkor érdemes odafigyelni az étkezésünkre, hogy csak könnyű ételeket együnk (főleg, ha bármilyen hasnyálmirigy-problémánk van), mert a Szűz jegy felel az emésztő- és bélrendszerünkért is. Ha valaki bírja és szereti, akkor érdemes ilyenkorra tenni a böjtöt, ráadásul most már fogyó Hold van, tehát még hatásosabb a méregtelenítés.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 30.

Havazás és idézetek

Gyönyörűen havazik, itt a parkban van már vagy 20 centis hó, ha nem több. Évek óta nem láttam ennyi havat egyszerre, utoljára 2003. februárjában New Yorkban, amikor csak néhány sítalpon közlekedő embert lehetett látni városszerte :).

Vajon a mostani szuper-havazásnak mennyi köze lehet ahhoz, hogy a Vénusz és a Nap is a Vízöntő (téli) jegyében van, a Neptunusszal együtt. Egyébként ma reggel 7:18-kor volt telihold a Vízöntő és Oroszlán jegyében. Ilyenkor mint tudjuk, a Nap és a Hold egymással szemben áll a Földünkről nézve. Na, ehhez már lehet köze ennek a hatalmas hóesésnek, mert tavaly a Vízöntő-Oroszlán teliholdnál a Vénusz már a Kos jegyében állt, amely viszont az első tavaszi (és tüzes) jegy. Most már a Jupiter is a vizes Halak jegyében áll, amely az utolsó téli jegynek felel meg. Persze, érdemes megnézni a quartal-horoszkópot is, ha a hosszútávú időjárásra vagyunk kíváncsiak.

Mindegy, elég a sok okfejtésből, beteszek inkább három szép idézetet, hadd váljon hasznunkra, csak jegyezzük meg őket :).

“Vigyázzunk mindig arra, akit szeretünk. Ne hagyjuk, hogy rossz legyen neki mellettünk. Ha valakit igazán szeretünk, csak akkor vagyunk boldogok, ha Ő is boldog…” (Syradan)

“Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.” (Gabriel García Marquez)

“Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,
ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,
ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,
ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és
ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat.
Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk.” (C. Houghton)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. jún. 8.

Napi beszámoló egy kis asztrológiával ötvözve

Ma nagyon depis napom volt, amihez nagyban hozzájárult, hogy reggel 8-tól fél 11-ig vércukorterhelésen ültem. Igaz, most csak 3x vettek vért, de azt vagy 30 csőben, nem számoltam meg, az asszisztens mondta, bár azt láttam (és éreztem), hogy valóban rengeteg volt.

Kicsit kellemetlen volt, mert elkezdtem bőgni, nem a csövek sokasága miatt, ehhez ugyanis már hozzászoktam. Hanem amiatt, mert először azt mondta az asszisztens, hogy ki kell várnom azt, amíg az összes előttem jött betegtől leveszik a vért, azoktól is, akik jönnek és mennek, ahhoz képest, hogy nekem még órákig ott kellett ülni éhgyomorra. Aztán belátta persze, hogy ez elég gáz lenne így tényleg, és más kórházakban is ezt előre behívással oldják meg. Aztán meg már azért sírtam, mert csak úgy... Nagyon rossz kedvem lett, beálltam egy sarokba, elfordultam, közben pedig égtem magam és a többiek előtt, hogy itt sírok, miközben üldögél és néz vagy 20 ismeretlen ember :(. Egy hölgy oda is jött - nagyon rendes volt tőle, ritka az ilyen - hogy ne sírjak, mert akkor rosszak lesznek a cukorértékeim. Jól esett, hogy nem is ismer, de törődött velem.

Utána azért jobb kedvem lett, megint ott hagytam a Nők Lapját a váróteremben, hogy mások is olvassák el a benne lévő - sokszor nagyon hasznos cikkeket. Már egy jó ideje az a szokásom, hogy mindenhol "elhagyom" a kiolvasott Nők Lapjákat, mert bízom abban, hogy az, aki utánam megtalálja, éppen jókor olvas el egy bizonyos cikket, ami segít neki az életében. Megfigyeltem, hogy érdekes módon nekem is mindig úgy kerülnek a kezembe a különböző lapszámok, hogy éppen akkor van szükségem arra a cikkre, holott a legtöbbször jóval korábbi volt az újság. Most májusban is volt olyan, hogy egy novemberben olvasott lapszámnak örültem nagyon :).

Azt nem részletezem inkább, hogy itthon borzalmasan rossz kedvem volt továbbra is, szegény Lilit sajnáltam, hogy az anyját megint sírni látta, mert már van olyan értelmes, hogy próbál vigasztalni. Csakhogy ilyenkor rajtam nem sok minden segít :(. Ritkán vannak - egyre ritkábban - ilyen napjaim, de ezeken ilyenkor nehezen tudok úrrá lenni. Mindenesetre lefeküdtem vele együtt aludni délután, pedig nem szokásom.

Viszont aminek nagyon örülök, hogy később bejöttek anyuék vigyázni Lilire, és elmentem itthonról néhány órára kiszellőztetni a fejemet. Így éppen összefutottam egy jó ismerősömmel, akivel majd egy órán át beszélgettünk, illetve most inkább úgy mondanám, hogy ingyen pszichológusom volt erre az időre, és nagyon sok jó tanáccsal látott el, amelyekre éppen ott és éppen akkor nagy szükségem volt. Jó volt kibeszélni magamból a sok bennem ragadt dolgot, és azt vettem észre, hogy jó volt végre őszintének lenni valakivel, és kimutatni a gyengeségemet is.

Asztrológiai vonatkozás: nagyon érdekes, hogy megnéztem a tranzit bolygókat, és annak ellenére, hogy csak a tranzit Nyilasban lévő Hold állt kvadrátban a radix Halak Holdammal, mégis olyan világvége hangulatom volt ma, mint amilyen már hónapok óta nem. Persze ez az állás elég kellemetlen, mert éppen a hangulatot rontja el, ráadásul nőként fontos nálam a Hold, meg más okból kifolyólag is. Viszont amit észrevettem, hogy az égen lévő planéták között ma volt a tranzit Hold és Uránusz egymással kvadrátban (ugyancsak Nyilas és Halak érdekeltség), nálam ez a két planéta radixban kvinkunx fényszögben áll egymással. Plusz a tranzit Merkúr lassan egzakt kvadrátba lép a tranzit Neputunusszal, ráadásul a Merkúr most áll rá az én Bika Napomra (félfokos orbiszon belül), amiből pedig logikusan az következik, hogy a tranzit Neptunusz - sajnos jó sokáig - kvadrátban van éppen a radix Napommal is. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy a radixomban az Ikrek Merkúr és Nyilas Neptunusz éppen oppozícióban állnak egymással, akkor azért ez megmagyarázhatja a mások számára talán butaságnak tűnő gondolatokat, és azt, hogy teljesen összezavarodottnak és tanácstalannak éreztem ma magamat. Meg sajnos mostanában elég sokszor... :(

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2008. ápr. 20.

Telihold

Készüljön fel mindenki arra, hogy az átlagosnál ingerültebb, idegesebb és feszültebb lehet a hangulata a készülődő telihold miatt. Budapesten, pontosan 12:26 perckor lesz egzakt a Nap és Hold szembenállása a Bika és Skorpió jegyében.

Ez azt is jelenti, hogy a bika, skorpió, továbbá az oroszlán és vízöntő jegyűek fokozottabban érezhetik ennek a feszült fényszögnek a hatását, főleg akkor, ha az előbb felsorolt jegyek valamelyikének a legelején születtek.

Egyébként nagyon sok más fényszögkapcsolat van most az égen, ezek között van egy igazán szép, ami a teliholdhoz kapcsolódik. A Napot segíti a Szaturnusz és a Plútó trigonja, a Holdat pedig ugyanezen bolygók sextil fényszögkapcsolata a Szűz és a Bak jegyéből. Ennek mindenesetre örülhetünk (ráadásul úgy néz ki, mint egy papírsárkány :). Ezek az aspektusok leginkább a föld- és vízjegyek elején született embereket segíthetik át a nehézségeken. Bár tulajdonképpen mindenkinek személy szerint a képletéből lehet eldönteni, hogy milyen hatásfokkal és milyen életterületen érezhető ez a kellemesen segítő trigon.

Nekem most nagyon jól jön, mert a tranzit Szaturnusz trigonja (IV-es házból) egy picit talán feloldja a tranzit Plútó szembenállását (VII-es házból) a radix Szaturnuszomhoz, amely a Rák elején található az I-es házban. Ráadásul az alapképletemben a Szaturnusz és Plútó között egy majdnem egzakt kvadrát található (I-5 ház között). Na igen, ez pedig azt jelenti, hogy nemsokára a tranzit Plútó kvadrátolni fogja a radix Plútómat, ehh :(.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!