Napi események bejegyzései

2012. ápr. 10.

Asztrológiai tanácsadást vállalok!

Az asztrológiának nem a jóslás a legfőbb értelme, hanem az igazi önismeret. Ameddig nem ismerjük saját magunkat, a belső mozgatórugóinkat és a tudatalatti mechanizmusainkat, addig olyan, mintha a sötétben tapogatóznánk. Az ember amint megismeri önmagát, a tudatalatti félelmeit és fóbiáit, azonnal könnyebbé válik az élete, de legalábbis könnyebben elfogadja a saját sorsát, illetve egyszerűbben megérti a szabad akarat jelentőségét.

Van egy alap születési képletünk, amit népszerűbb nevén horoszkópnak hívunk. Én ez utóbbi elnevezést nem igazán szeretem használni, mert teljesen elcsépelt, és olyan semmitmondó, sablon elemzések társíthatóak ehhez a névhez, amelyeket gyakorta olvashatunk különböző napi- és hetilapokban. Ezek azonban sajnos a legtöbbször semmit sem érnek, hiszen ki hiszi el azt, hogy például egy héten a világ összes Mérleg jegyű emberének megkérik a kezét?! Emiatt sokan nem hiszen az asztrológiában, pedig ez nem erről szól. Itt jön be a képbe az egyes ember saját magára egyénileg jellemző születési képlete, továbbá szabad akarata. Olyan nincs, hogy valaki mindenképpen férjhez megy vagy megnősül, mert a horoszkópja azt írja. Ehhez meg kell nézni a születési képletben, hogy az illető embernek milyen a személyisége, egyáltalán akar-e valaha is férjhez menni vagy megnősülni, esetleg tudatosan akar, de a tudatalattija tiltakozik ellene valami miatt.

Ezekre lehet választ kapni az asztrológia által. Olyan ez, mintha az emberekhez lenne egy személyre szabott használati utasítás, amely egy olyan idegen nyelven íródott, amelyet én (illetve más asztrológusok) le tudnak fordítani a laikus ember nyelvére. Sokszor hallani: "nehogy már néhány bolygó okozza azt, hogy ilyen vagy olyan vagyok". Ezeknek az embereknek én mindig azt mondom, hogy valójában nem egy bolygó (vagy csillag, mint például a Nap) okozza az adott tulajdonságot, hanem az ember személyiségét a bolygókon és égitesteken keresztül tudom értelmezni, tehát az mutatja meg, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az ember.

Már nagyon régóta foglalkozom asztrológiával, és rengeteg ember képletét elemeztem akár hobbi, akár baráti, akár hivatás szintjén. Most jött el az idő arra, hogy még több embernek segítsek abban, hogy jobban megismerje önmagát, és ezáltal teljesebb életet tudjon élni. Várom azoknak a jelentkezését, akiket érdekel az önismeret, akik szeretnének fejlődni szellemi és spirituális szinten is, és akiket nem csak az anyagi világ dolgai érdekelnek!

2000 óta több asztrológiai iskolában folytattam a tanulmányaimat, Magyarország legjobb asztrológusainál tanultam (Kalo Jenő, dr. Janák Lajás, Takács Tibor), és a Baktay Ervin Asztrológiai Egyesületnél szereztem meg az oklevelemet 2007-ben. Azóta is, és előtte is készítettem asztrológiai elemzéseket, csak eddig főként az anyaság töltötte ki a mindennapjaimat :). Emellett régóta érdekel a pszichológia is, ezért az asztrológiát kiegészítendő, jelenleg egy pszichológiai asszisztensi képzésben veszek részt.

Asztrológiai elemzést vállalok! Mindenkit szeretettel várok, akit érdekel az önismeret, és szeretné ehhez egy megbízható és empatikus asztrológus segítségét kérni!

Elérhetőségeim:

Váradi Virág

06-30-667-2034

asztrologia (kukac) index (pont) hu (spam-elő robotok miatt írtam így)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. nov. 19.

Feléledtem megint :)

Megint felébredtem, pedig most kellene a téli álmot aludnom :). Nagyon jó a kedvem és pozitívan tekintek a jövő elé! Elváltam november 9-én a férjemtől jogerősen is, a legelső tárgyaláson. Ez nem történik meg túl sűrűn, hiszen kiskorú gyerekünk van, Lili éppen november 10-én volt négy éves. Viszont már több, mint három éve külön élünk, ezért a bírónő felajánlotta, hogy ott azonnal el tud minket választani, ha beleegyezünk. Nem is gondoltam volna, hogy ennyit számít egy papír, mert azóta olyan szinten lenyugodtam, hogy el sem tudom mondani, és ez nekem nagyon nagy öröm! Előtte nem tudtam normálisan a volt férjemre gondolni, azóta nincs bennem semmi gyűlölet, megnyugodtam. Egyébként én adtam be a válópert még a nyáron, és most végre megkönnyebbült a lelkem. Az is érdekes, hogy a válásig majd mindennap sírtam, mert folyton rossz volt a kedvem, el voltam keseredve, a válás óta eltelt tíz napban egy könnycseppet sem ejtettem semmiért és senkiért. A válóper beadása előtt kitettem cigánykártyát arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha beadom és mi lesz, ha nem adom be a válópert. Érdekes módon akkor arra, hogy nem adom be, a lehető legrosszabb lapok jöttek ki, arra pedig, hogy beadom, nagyon jókat mutatott a kártya. Ezen akkor eléggé meglepődtem, de mivel tudtam, hogy a kártya soha nem hazudik, ezért megtettem ezt a lépést és íme... :)

Persze, ezt azért az Angyaloknak is köszönhetem, hiszen ők kezdtek el bombázni azzal az üzenettel, hogy váljak el, úgy megkönnyebbülök és végre tudom élni tovább az életemet. Ezért nem szabad soha megijedni semmitől sem, amitől amúgy az egónk megrémül, mert az Angyalok és az Univerzum mindig jobban tudja, hogy mi a jó nekünk, mint mi saját magunk! Saját magunk alatt az egónkat értem, és nem a Felsőbb Énünket, aki ugyancsak jól tudja, hogy mit kellene tennünk, de mi sokszor nem hallgatunk rá. Azt hiszem, hogy a Felsőbb Énünk és az Angyalok próbálnak velünk kommunikálni az intuíciónk által, csak nem mindenki és nem mindig fogékony rá.

Egyszóval: örülök és boldog vagyok, s újra SZABAD! Végre az energiáimat is a megfelelő helyekre és emberekre tudom koncentrálni!!!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. márc. 7.

Márciusi havazás...

Hát, ezen a mai hóesésen eléggé megdöbbentem! Azt hittem, hogy mától már jobb idő lesz, mivel a Vénusz bement 11 óra körül a Kos (tavaszi) jegyébe. Mondjuk az hozzátartozik, hogy a Vénusz száműzött (exil) a Kosban, de nem hinném, hogy ez ilyen esetekben nagyon számítana. Gyorsan meg is néztem, hogy ezt a mai havazást mi okozhatja, legalábbis mutathatja-e valamilyen bolygómozgás, vagy -kapcsolat?!

Úgy gondolom, hogy a mostani - holnap hajnal 3 óra körül pontossá váló - Merkúr és Jupiter konjunkció a téli (és csapadékozást kiváltó) Halak jegyében lehet ilyen hatással az időjárásra. Viszont, ha ez is közrejátszik a mostani - tavaszra nem igen jellemző - időjárásra, akkor pár napon belül ennek el kellene múlnia, amikor a Merkúr tovább halad, és kimegy a Jupiterrel alkotott együttállás orbiszából.

Viszont hét közepére a Hold is átmegy a Bak, utána pedig a Vízöntő jegyébe, ami nem biztos, hogy engedi a hőmérséklet túlzott felmelegedését. Ami biztos, hogy március 17-én a Merkúr is átmegy a Kos jegyébe, viszont éppen akkor lesz egy Nap-Uránusz együttállás a Halak jegyében, amit eddig úgy figyeltem meg, hogy képes nagyon hideget és sok csapadékot hozni. Na, ez elég szép lenne március közepén... kíváncsi leszek, hogy végül hogyan alakul az időjárásunk! Mindenesetre továbbra is jegyzetelem és gyűjtöm a későbbi asztrológusok számára a tapasztalatokat :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 12.

Bejött :)

A tegnapi - nekem nem annyira tetsző - hír mellett az viszont örömmel tölt el, hogy bejött, amit 7-én írtam az időjárásról. Tegnap 11-én valóban eléggé csapadékos volt az idő, igaz, elég furcsa volt, hogy eső és hó is esett egymás után. Tehát akkor ezt jelenti az, hogy a Vénusz most a Halak jegyébe ment át, amely hiába az utolsó téli jegy, de inkább esőt hoz, mintsem havat. Az a Vízöntő dolga, amit pedig a Merkúr meg is hozott 10-én, amikor jegyet váltott. Mindegy, ami tuti, hogy március 7-én végre átmegy a Vénusz a Kos jegyébe, akkor pedig elvileg jönnie kell a tavasznak.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 10.

Jókor a jó helyen...

Ma este fél 9 körül történt valami olyan, ami még inkább elősegíti az elengedést az életemben. Kifejezetten nagy megkönnyebbülést éreztem egy olyan helyzetben, ahol más inkább rosszul lett volna, nekem viszont jó hangulatom lett utána :).

Az angyalok és a sors mindig tudja, hogy éppen mikor kell jó helyen lenned ahhoz, hogy összefussanak a dolgok és az emberek Ezt hívják szinkronicitásnak, és utólag még azt is megmagyarázza, hogy miért kellett a leglassabb sorba beállnom a pénztárnál, és miért kértek előttem számlát a vásárlásról. Ugyanis emiatt a bevásárlásom pont annyi ideig tartott, hogy már szét untam magam, viszont így éppen akkor értem arra a sarokra, ahol a fontos dolgok ma este eldőltek.

Meglepő és mulatságos, hogy mennyire megkönnyebbültem, köszönöm Istenem (és persze neked is kedves Őrangyalom)!

Figyeljétek ti is a jeleket, mert rengeteg van belőlük! Sokszor éppen az szolgálja a fejlődésünket és továbblépésünket, amelynek akkor a legkevésbé sem örülünk - mindig erre gondoljatok, ha látszólag bosszantó dolog történik az életetekben!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 1.

Hold a Szűz jegyében

Először nem tudtam, hogy tegnap mi jött rám, mert nem jellemző, hogy egy nap alatt nagyon sok házimunkát végeznék egyszerre. Illetve mostanában - gyerkőc mellett - többet háziaskodom, de még így sem viszem túlzásba.

Szóval csodálkoztam, mert tegnap hirtelen felindulásból kimostam egy (és az egyetlen) adag ruhát, aztán persze logikus módon ki is teregettem őket, amihez előtte le kellett szednem az előző napi adagot.

Aztán később - miután lefektettem aludni Lilit - úgy döntöttem, hogy felmosom a már napok óta jégpályaként csúszó előszoba és fürdőszoba kövét. Amiből végül is az lett, hogy az egész lakást felmostam, pedig nem kicsi a lakás, 70 nm. Este 10 körül fejeztem be a munkálatokat, és nagyon elégedett voltam magammal, csak nem értettem a dolgot :).

Végül rájöttem, illetve utána számoltam, hogy ma átment a Hold a Szűz jegyébe, és mint köztudott, a Szűz jegyéhez tartozik a takarítás és mindenfajta házimunka, napi tevékenység, amely a tisztasággal függ össze. Hát, ezért volt ez a nagy buzgalom :). Egyébként már máskor is észrevettem, hogy ugyanakkor jön rám a takaríthatnék és pakolhatnék, amikor például anyu, vagy az anyósom is ugyanúgy takarított, ergo ez másokra is hat - asztrológiai tudás nélkül.

Holnap délután 3 óráig a Szűz jegyében marad a Nap, ilyenkor érdemes fodrászhoz menni, mert állítólag sokáig megtartja a fazonját a frizura. Továbbá ilyenkor érdemes odafigyelni az étkezésünkre, hogy csak könnyű ételeket együnk (főleg, ha bármilyen hasnyálmirigy-problémánk van), mert a Szűz jegy felel az emésztő- és bélrendszerünkért is. Ha valaki bírja és szereti, akkor érdemes ilyenkorra tenni a böjtöt, ráadásul most már fogyó Hold van, tehát még hatásosabb a méregtelenítés.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 30.

Havazás és idézetek

Gyönyörűen havazik, itt a parkban van már vagy 20 centis hó, ha nem több. Évek óta nem láttam ennyi havat egyszerre, utoljára 2003. februárjában New Yorkban, amikor csak néhány sítalpon közlekedő embert lehetett látni városszerte :).

Vajon a mostani szuper-havazásnak mennyi köze lehet ahhoz, hogy a Vénusz és a Nap is a Vízöntő (téli) jegyében van, a Neptunusszal együtt. Egyébként ma reggel 7:18-kor volt telihold a Vízöntő és Oroszlán jegyében. Ilyenkor mint tudjuk, a Nap és a Hold egymással szemben áll a Földünkről nézve. Na, ehhez már lehet köze ennek a hatalmas hóesésnek, mert tavaly a Vízöntő-Oroszlán teliholdnál a Vénusz már a Kos jegyében állt, amely viszont az első tavaszi (és tüzes) jegy. Most már a Jupiter is a vizes Halak jegyében áll, amely az utolsó téli jegynek felel meg. Persze, érdemes megnézni a quartal-horoszkópot is, ha a hosszútávú időjárásra vagyunk kíváncsiak.

Mindegy, elég a sok okfejtésből, beteszek inkább három szép idézetet, hadd váljon hasznunkra, csak jegyezzük meg őket :).

“Vigyázzunk mindig arra, akit szeretünk. Ne hagyjuk, hogy rossz legyen neki mellettünk. Ha valakit igazán szeretünk, csak akkor vagyunk boldogok, ha Ő is boldog…” (Syradan)

“Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.” (Gabriel García Marquez)

“Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,
ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,
ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,
ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és
ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat.
Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk.” (C. Houghton)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 29.

Álom és tranzitok

Ma éjjel megint volt egy érdekes álmom, amiről így, itt és ilyen formában nem szeretnék bővebben írni, mert elég kellemetlen volt.

A végén arra ébredtem, hogy valaki szólongat anyukám hangján (aztán később átváltozott egy másik női hanggá), hogy: "Virág, Virág, ébredj, ébredj fel!" Ezt néhány percen át ismételgette, amíg magamhoz tértem, sőt még úgy éreztem, mintha a vállamat is rázogatná. Ez azért furcsa, mert teljesen egyedül élek, természetes Lilit is beleértve, aki viszont az igazak álmát aludta az ágyában.

Ami a legdurvább volt, hogy legalább még 10 percig nem tudtam magamhoz térni, nem éreztem a lábaimat, illetve úgy írnám le, hogy iszonyatosan nehéznek éreztem a testemet (ilyet még az életemben nem éreztem), alig tudtam a szemeimet kinyitni, de inkább sehogy, és mozogni sem tudtam, sőt a szokásos szívdobogás is elmaradt, ami az ilyen álmaimat eddig jellemezte. Ugyanis most semennyire nem éreztem, hogy dobogott volna a szívem, egyszóval nagyon-nagyon rossz érzés volt az egész, és utána az egész napomra rányomta ez a bélyegét :(.

Azt hiszem, hogy ezeknek a furcsa történéseknek közük van a jelenleg fennálló igen kellemetlen és nehéz tranzitjaimhoz. Most asztrológusi szakszöveg következik, más nem nagyon fogja érteni, de magam miatt le kell írnom - hogy majd később emlékezzek rá. Szerintem egyet értene velem minden asztrológiához értő ember, hogy ezeket a tranzitokat egy életre is elég lenne beosztani, nemhogy egy időszakra. Sebaj, kemény legény vagyok, állom a sarat!

Van a képletemben egy "gyönyörű" T-kvadrát a radix Hold - Szaturnusz és Plútó között. Ezt a hármas társaságot, a Holdat már elhagyva éppen érinti az égbolton most létrejövő pontos kvadrát a Szaturnusz és Plútó között. Méghozzá olyan formában, hogy a tranzit Plútó (VII-ben) egzakt szembenállásban, a tranzit Szaturnusz (5-ben) egzakt kvadrátban van a radix I-es házas Szaturnuszommal. Az már csak hab a tortán, hogy a tranzit Szaturnusz (5-ben) pontosan ma állt rá a radix Plútómra, és ugye most a Szaturnusz retrográd (persze csak látszólag), így ezt másodszor teszi meg pár hónapon belül. Természetesen ezek az állások hozzák magukkal azt is, hogy a tranzit Plútó egzakt kvadrátba került a radix Plútómmal is. Szerencsére a radix Holdam már kissé kívül esik a pontos orbiszon, így őt nagyjából kihagyják a buliból a "nagyfiúk".

Ezekhez az állásokhoz még hozzájön egy tranzit Neptunusz (X-ben) egzakt kvadrát a radix Napomhoz (12-ben). Viszont, ami egy kicsit kellemesebbé teszi a helyzetet, hogy a tranzit Jupiter végre besétált a Halak jegyébe, ahol az én radix Jupiterem is áll (X-ben), és a napokban kerül egzakt trigonba a radix Szaturnuszommal, és szextilbe a tranzit Plútóval. Talán emiatt is érzem azt mostanában nagyon erősen, hogy valahogy "fentről" mindig kisegítenek, ha baj van...

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 26.

Angyali sugallat

Néha megint be fogok számolni róla, ha valamilyen kívánságom teljesül, vagy egy Isteni (Angyali) sugallatot, illetve segítséget kapok "fentről".

Nagyon régóta foglalkoztat ez a téma, és bár naponta többször is történnek velem érdekes, sőt néha csodálatos dolgok, eddig lusta voltam leírni őket. Mostantól ezt meg fogom tenni, hátha másokra is hatással lesz, és ezáltal jobban odafigyelnek a fentről kapott jelekre.

Ma is történt velem egy ilyen érdekes eset. Egy előadásom voltam, ahol az asztrológia volt a téma. Az előadónak van egy olyan teóriája, hogy - aki ebben a témában jártas, az érteni fogja a következő mondatot: különböző házaknak vannak különböző bolygó urai és társurai. Ő azt mondja, hogy bizonyos házaknak nincsenek urai, amire már többször utalt, de én nem értettem, hogy miért. Ugyanis egy radix képletben normál esetben úgy vesszük, hogy amelyik jegyben áll a házcsúcs, annak a jegynek az uralkodó bolygója a ház ura. Kérdezgettem az osztálytársaimat, azonban ők sem tudták. Amikor vége lett az előadásnak, levettem egy könyvet a polcról, ami történetesen az asztrológus egyik könyve a sokból, és hol nyitottam ki éppen? Megdöbbenve mutattam a velem lévőknél, hogy ez állt az oldalon: "Úr nélküli házak értelmezése" (vagy valami ilyesmi, nem szó szerint idézem).

Ezen nagyon meglepődtem, mert bent végig kifejezetten ez a kérdés izgatott, és pár percre rá megkaptam a választ! Az egyik osztálytársam erre azt mondta, hogy mindig velem van az angyalom és azonnal a segítségemre siet, ami persze mindenkire igaz lehet, csak én azonnal veszem is a "lapot", vagyis a jeleket :).

Vigyorogva ültem be az autómba, és nagyon vidáman jöttem az úton hazafelé, mert boldogsággal töltött el a tudat, hogy igen, már megint jeleztek fentről, hogy léteznek olyan erők, amelyeket szabad szemmel nem láthatunk, csak az érzékeinkkel foghatjuk fel őket!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. febr. 23.

Autós szőnyeg bevonzás :)

Újabb bizonyíték arra, hogy igenis létezik a vonzás törvénye (csak hinni kell benne), ugyanis most két autós szőnyeget sikerült bevonzanom :-). Nagyon vicces, mert amióta megvan a kocsim, folyamatosan fateromat csesztettem azért, hogy vegyen előre két szőnyeget, mert ami nekem volt, az életveszélyes, ugyanis állandóan begyűrődött a pedálok alá.

Pénteken meg is érkezett a két majdnem vadonatúj Opel autós szőnyeg, és bár nekem Renault Lagunám van, azért tökéletesen passzolnak bele, és nem mellékesen egy fillérembe sem kerültek :).

Ja igen, és valóban nagyon fontos, hogy nem elég kívánni a dolgokat, hanem fogadni is tudni kell őket! Sokszor az ember ott rontja el, hogy csak egy bizonyos területről várja, hogy valóra váljon a kívánság, és emiatt észre sem vesz más lehetőségeket.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2008. okt. 31.

Parkolóhely

A Széchenyi fürdőnél - majdnem a bejáratnál - rögtön találtunk egy helyet, mert éppen szálltak be az autóba. Megvártuk őket, amíg szépen bepakolják magukat és a gyerkőcöt, aztán beálltunk a helyükre. Ja, és előtte kb két perccel jegyeztem meg, hogy milyen jó lenne, ha lenne közel egy hely :-).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2008. okt. 15.

A vonzás törvénye mindig működik :-)

Már nagyon álmos voltam, de azért még meg akartam nézni a Vitalij Klicsko meccset. 23:54-kor megállapítottam, hogy nagyon jó lenne, ha befejeznék a meccset éjfélig. Bár Klicsko sokkal jobb volt, mert már addigra is majdnem bucira verte az ellenfél fejét, Samuel annyira jól tartotta magát, hogy erre semmi esély nem látszott. Onnantól kezdve azért drukkoltam, hogy éjfélig legyen vége, hogy le tudjak feküdni aludni.

Szünet lett 23:59-kor, ezért már majdnem elvetettem az ötletet, hogy most is így sikerülhet bevonzani akár még egy ilyen kívánságot is, hiszen mire visszajönnek, addigra már elmúlik éjfél. Egyszer csak elkezdik mondogatni a kommentátorok, hogy Klicsko ellenfele ingatja a fejét, hogy ő már nem megy vissza boxolni. Tehát bejött, sikerült a vonzás már megint: vége lett a meccsnek éjfélig! Döbbenetes volt, még napokig a történet hatása alatt voltam!!!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2008. aug. 26.

Rosszkedv

Iszonyatosan rossz a kedvem, ma lelkileg és sajnos fizikailag is ramatyul érzem magamat :(.

Reggel azzal keltem, hogy a fülem zúg, fémesen kong minden szó a fejemben, és még mindig nem múlt el. Elmentem a fül-orr-gégészeti klinikára, ahol fogadtak ugyan, de a dokinak fogalma sincs arról, hogy mi lehet a gond. Elküldött egy hallásvizsgálatra, jövő hétfőre kért nekem időpontot. Sajnos a fülem még mindig ugyanúgy majd szétszakad a fejemmel együtt. Kb úgy érzem magamat, mintha egy atomerőmű lenne a fejemben, vagy az egész bal oldalamat elfoglalták volna mini fülkatonák és most ott háborúznának :(.

Lelkileg sem vagyok sokkal jobban, és bár próbálok magamba lelket öntni, elég nehéz dolgom van. Persze megnéztem gyorsan a tranzitokat, és valóban: már majdnem egzakt a Merkúr-Vénusz együttállása kvadrátban a Plútóval, de még orbiszon belül az Uránusz szembenállásával. Viszont legalább megvannak a tettesek :). Hehe, ha nagyon megunom őket, egyszer csak lelövöm majd az égről ezt a fránya bandát (Uránuszt, Plútót, esetleg még a Szaturnuszt is), és akkor végre nyugalom lesz :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2008. aug. 16.

Esküvői történet rébuszokban elbeszélve...

A születésnapi - május 17-ei - posztomhoz írom ezt a kis kiegészítést.

Az ominózus esküvőn tényleg találkoztam valakivel, azonban nem sült el olyan jól a dolog, mint azt a kártya előre jelezte. Illetve azt mondanám, hogy akkor és ott nagyon kellemesen alakult az este ( számomra), más számára viszont nem igazán. Viszont ebben a helyzetben teljesen tiszta volt a lelkiismeretem, nem úgy, mint egy-két régebbi szituációban.

A későbbiekben még jobban alakulgattak a dolgok, azoban az utolsó szituáció nagyon rosszul sült el, nem nekem, hanem másik két embernek, de főleg egynek, mert ő volt leginkább a szenvedő alany. A másikra simán azt mondanánk, hogy így kell tökéletesen bemutatni egy két szék közül a pad alá esést. A történetben érzelmekkel nem vettem részt, így nem érintett túlságosan mélyen, bár megdöbbentett az események ilyetén alakulása.

Egy biztos, hogy az asztrológiáról ismét tanultam valami érdekeset, mégpedig azt, hogy a Nap és Neptunusz (vagy Merkúr és Neptunusz) feszült fényszögeinél nagyon résen kell lenni, ugyanis úgy alakulhat egy történet, ahogyan azt senki sem várta volna :(. A tanulságokat levontam, jobb, hogy így alakult...

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2008. ápr. 24.

Balogh Béla előadás

Voltam egy Balogh Béla előadáson, amelyre egy nagyon kedves ismerősöm hívott el magával. Felvettem az egész előadást, mire nem jó egy mp3-at is lejátszó mobiltelefon, ugye?! :) Mondjuk, egyelőre még átkonvertálni, illetve meghallgatni nem tudtam a laptopomon, csak a telefonon.

Nagyon jó volt az előadás, a Föld életéről és sorsáról szólt, többször volt közben aha-élményem. Ajánlom mindenkinek a könyvek megvételét és persze elolvasását, illetve a cd-k meghallgatását.

Én is megvettem a helyszínen a Végső valóság című könyvét, amit most az egyszer dedikáltattam is a szerzővel, mert egyébként a dedikálásokat hülyeségnek tartom.

Ami azt illeti, az előadás előtti elemzésre is szívesen gondolok vissza, és azokra a jó tanácsokra, amelyeket ettől - a lassan már barátnak is nevezhető - illetőtől kaptam :). Ráadásul az ő hatására kezdem ismét azt érezni, hogy tényleg vannak értékes tulajdonságaim, sőt segítő képességeim is, annak ellenére, hogy egyesek ennek az ellenkezőjéről próbáltak folyton meggyőzni...

Anyuéknak is gyorsan elújságoltam az előadáson hallottakat, faterom már el is kezdte olvasni a könyvet.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. dec. 12.

Kalo Jenő előadás

Voltam a hétvégén megint egy előadáson, amit a sulim szervezett. Mindenképpen el akartam menni, mert Kalo Jenő tartotta az előadást, ő pedig a régi tanárom, és szerintem Magyarország egyik legjobb asztrológusa - persze Janák Lajossal karöltve, csak mindketten más jellegűek.

Jenőre már sokszor hivatkoztam, mert közvetve neki köszönhetem, hogy gyereket szültem. Persze, nem úgy értem, hogy segédkezett volna benne, mert persze nem, csak viccesen hangzik :D. A sztori inkább az, hogy én (sőt a családtagjaim) sem hittem benne, hogy nekem lehet gyerekem, ugyanis állandóan mindenféle női bajom volt fiatal korom óta. Ráadásul - ez most asztrológiához értőknek szól - a Uránusz és a Plútó is az 5-ös házamban van (ami a gyerek háza is), és ebből arra következtettem, hogy nálam majd akadályokba ütközik a gyerekszülés, sőt már a megtermékenyülés is. Ami végül egyáltalán nem így történt, mert egyszer csak fogtam magam, és teherbe estem Lilivel, szépen ki is hordtam, a terhesség alatt sem volt semmi gond, sőt azóta sem, szóval köszönöm szépen, tök jól elvagyok a kislányommal :).

Ezt csak azért írtam le, mert Jenő éppen arról beszélt, hogy bármilyen rossz állást vagy fényszöget látunk valakinek a képletében, nem szabad elrettenteni az illetőt, mert azzal determinálhatjuk őt, ugyanis bármilyen gondolatot ültet el az ember magában, azt valószínűleg meg is fogja valósítani. Minthogy egy bolygóállásnak többféle manifesztációja következhet be, ezért nem éredemes és nem is szabad csak a rosszra gondolni és arra felkészíteni az embert, aki hozzánk fordul tanácsért.

Ezzel kapcsolatban találtam egy nagyon jó mondást, amit be is tettem msn-re, mint egy mottót:

"Akár azt hiszed, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad lesz."

Ez nekem különösen fontos megtanulandó feladat, ugyanis - főleg magammal kapcsolatban - mindig hajlamos vagyok a legrosszabb dolgok bekövetkeztére gondolni. Hiába no, azért a képletemben az az I-es házas Rák Szaturnusz nagyon kitesz magáért :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. okt. 20.

Látónál voltam

Voltam tegnap egy látónál Kiskunfélegyházán. Igazság szerint nem volt annyira jó ötlet, mert az ilyen látóknak az a lényege, hogy meg tud-e olyan dolgokat mondani a személyiségemről és az életemről, amit nem mondok el neki. Ezzel igazolja, hogy tényleg "lát". Mindenesetre az ex-férjem volt már nála kétszer, amiből az első alkalommal állítólag rólam, Liliről és a kapcsolatunkról kérdezett, illetve beszéltek. Második alkalommal saját magáról, de igazából nem volt hajlandó erről sok mindent elmondani, csak azt hogy a látónál látott három előző életünket. Ezeket most nem fejteném ki bővebben, elég annyi, hogy valószínűleg jól látta őket, mert ebben az életemben / életünkben igazolódtak a történések és az érzések. Ráadásul most iszonyú hosszú lenne itt a blogon leírni ezt, jobb szeretek élőben beszélgetni az ilyen témákról.

Tényleg, van olyan olvasóm, akit érdekelnek az ilyen ezoterikus, spirituális témák? Szívesen találkoznék és beszélgetnék olyanokkal, akiket érdekel a reinkarnáció, spiritualitás, asztrológia, Isten, sors, angyalok, stb... kérdése! Ha igen, akkor akár itt a blogon keresztül, kommentben, akár e-mailben szívesen venném a megkereséseket! Jó lenne találkozni hasonló érdeklődésű emberekkel, mert nagyon sokat tanulhatnánk egymástól! A profilomnál megadtam az e-mail címemet is :). Mindenkinek a jelentkezését szívesen várom!

Szóval, én is lementem tegnap, levitt P autóval. Addig anyu, majd később az anyósom vigyázott Lili manóra. Ott voltam nála két és fél órát, és az igazsághoz tartozik, hogy ehhez képes potom pénzt kért, tehát az szimpatikus benne, hogy nem a pénzre megy. Bár, mint tudjuk, sok kicsi sokra megy... :) Sajnos, engem nem győzött meg teljesen, mert nem mondott semmi olyat, amit ne tudhatott volna már P-től. Mivel pont felhozott egy férfit a látó, aki nem mondott el mindent magáról, de ő elmondta neki, hogy mi az amit elhallgatott, kértem, hogy nekem is mondja el amit lát, mert én nem fogok megharagudni érte. Elengedte ezt a mondatomat a füle mellett - kétszer is, tehát nem tudtam meg, hogy lát-e olyat, amit én megtartottam magamnak. Pedig hát sejteni lehet, hogy nem kevés dolgot hallgattam el előle :).

Amit mondott, azt már régóta tudtam magamról: nem szeretem magamat eléggé, nem hiszem el tudat alatt, hogy szerethető vagyok (ennek részben a gyermekkorom is az oka, bár azért nem volt annyira rossz :), és hogy nem tudok megbocsájtani, és elengedni a sérelmeimet. No, hát ezért utaztam volna ennyit?! A megoldás: meg kell szeretnem először önmagamat, és akkor majd merek szeretni mást is. Mellesleg azért mertem már szeretni mást, csak annak valahogy mindig rossz vége lett, mint ahogyan ismerjük az embereket. Ahogy megérzik, hogy valaki szereti őket, az illető már nem is lesz annyira fontos. A másik megoldás: meg kell bocsájtanom magamnak a régi tetteimet, mindent, amire nem vagyok büszke, és akkor majd másoknak is meg tudom bocsájtani a rajtam ejtett sebeket, sérelmeket. Erre adott két "mondókát", amit reggel és este kell mondogatnom magamnak, mint egy-egy mantrát. Ezeknek azt hiszem, hogy tényleg hasznát látom majd, hiszen én is vallom azt, hogy a gondolatnak hatalmas teremtő ereje van: amit gondolunk, mondogatunk, az előbb-utóbb be is fog következni, mert az agyunk, mint egy hűséges katona, teljesíteni fogja a kívánságunkat.

Mondott még olyanokat is, amelyekkel abszolút nem tudok egyetérteni, és amiket igen csak furcsálltam, mert eddig nem ezekkel a gondolatokkal találkoztam. Ki tudja, az is lehet, hogy én gondolom rosszul a dolgokat...?! Arról van szó, hogy szerintem, ahogyan előre haladunk a lélekfejlődés útján, úgy válunk egyre jobb emberekké. Értem ezalatt azt, hogy milyen új testekbe születik le a lelkünk. Szerinte a már nagyon fejlett lelkek lehetnek akár gonosztevők, olyanok is, akik éppen a börtönben csücsülnek valamilyen aljas tettük büntetéseként. Nem tudom, nekem ez olyan furi, mert én mindig Gandhiból, Teréz anyából, a Dalai Lámából, és a többi ilyen személyiségből indulok ki. Szerintem ők már tényleg a lélekfejlődés nagyon magas lépcsőfokán állhattak. És valahogy ugyanezt nem tudom elképzelni mondjuk Hitlerről, Sztálinról vagy Oszama bin Ladenről.

A másik dolog, ami nem volt túl szimpatikus a hölgyben, hogy éreztette, sőt ki is mondta, hogy ő milyen sokat tud, és mennyire fejlett. Én eddig majd minden forrásból úgy hallottam, hogy az ember minél többet tud, annál szerényebb, és annál inkább megtartja magának azt, hogy mit gondol a saját tudásáról. Plusz még mondott egy olyat, amitől igencsak meghökkentem, nevezetesen, hogy ő már olyan magas szinten van, hogy őrá már az asztrológia sem hat például, mint ahogyan azokra nem érvényesek a jegyek, akik már ennyire fejlettek, ergó őket már nem lehet ilyen keretek közé beilleszteni. Erről aztán már végképp nem nyitottam vitát, mert nem feladatom meggyőzni őt. Slusszpoénként még azt is elmondta, hogy a sógornőjével már évek óta nincsenek beszélőviszonyban (sem ő, sem a férje, aki a sógornőnek a testvére), és ezen ő sem tud és akar változtatni, mert a sógornő erre nem vevő. Érdekes módon én azt hinném, hogy ha valaki igazán hisz az ilyenekben, akkor tudja, hogy mindig mindenhez két ember kell, vagy éppen annyi, amennyi a konfliktusban részt vesz, tehát az ő esetükben sem lehet csak a sógornő a hibás.

Utána bementünk P egyik barátjához és a barátnőjéhez Kecskemétre, akiknek éppen most négy hónapos a kisbabájuk. Nagyon jót beszélgettem a barátnővel, megváltottuk a világot fent az emeleten :). Kérdezgették, hogy tetszett-e a látó, és mivel ők istenítik őt, nem akartam elvenni a kedvüket, csak annyit mondtam, hogy hát igen, bár azt hiszem, hogy az emberek igazán érzik a hangsúlyból a valóságot. Kérdezték, hogy kértem-e új időpontot, de az meg aztán végképp eszembe sem jutott, úgyhogy kimagyaráztam magamat azzal, hogy "áá nem, valószínűleg most csak ennyire volt szükségem". Ugyanis a többi ügyfél hetente-kéthetente visszajár hozzá. Az biztos, hogy én nem fogok. És mondjuk nem csupán miatta nem, hanem egyébként sem vagyok a híve annak, hogy valaki állandóan ilyen mankókra szoruljon, és egyedül ne legyen képes dönteni lényeges kérdésekben.

Vannak barátnőim, akik hetente (vagy minden döntéshelyzet előtt) elmennek kártyavetőhöz, asztrolgógushoz, jóshoz, stb... Amikor elemeztem - még a terhességem előtt - akkor sem voltam a híve annak, hogy mindenáron visszajöjjön hozzám az illető, akit elemeztem, mert nem tisztességes valakit függővé tenni, ugyanis ez is egyfajta kötés (ami tilos az ilyen berkekben). Egyszer egy lány, akit elemeztem, rá volt kattanva egy nős pasira, aki elég csúnyán kihasználta őt, minden téren: anyagilag és érzelmileg is. Miután elment tőlem, pár nap múlva hívott, hogy felhívta a pasi, és ő vissza akarja szerezni, most akkor mit csináljon. Nahát, ez az amit soha nem szabad magunkra vállalni, mert mindenkinek maga kell eldöntenie, hogy mit akar tenni. Mi maximum segíthetünk az embereknek különböző irányokat megmutatni, megismertetni önmagával, de mindenkinek magának kell kiválasztania az adott útvonalat, és elindulnia rajta!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. okt. 10.

Asztrológiai előadás

Elmentem szombaton egy asztrológiai előadásra, amit az iskolám szervezett. Minden hónapban van, de amióta Lili megszületett még nem voltam egyen sem. Most viszont már nagyon hiányzott, mert valahogy ezzel is jelzem a Sors felé, hogy igen, készen állok megint visszatérni a gyökereimhez, és elkezdek foglalkozni ismét az ezoterikus tanokkal. Az előadás első részében levetíttek egy Szepes Mária interjút, amit anno direkt dr. Janák Lajosnak adott. Nagyon érdekes volt, szokásához híven csupa okos és szép dolgot mondott, bár azt hozzá kell tennem, hogy a hangosítás miatt csak minden második szót hallottam :(. Az volt, hogy mondott egy nagyon jónak ígérkező gondolatsort, aminek éppen következett volna a csattanója, azaz a legfontosabb szava, amit aztán nem hallottam. Ami a legfőbb gond volt, hogy mások sem, csak néztünk egymásra kérdőn, hogy most akkor mit is mondott. Mindent összevetve azonban nagyon jó és hasznos volt meghallgatni, hiszen ő volt Magyarország egyik legnagyobb spirituális tanítója! Kár érte, jó lett volna vele egyszer élőben is találkozni! Bár ki tudja, majd talán a következő életünkben... :)

Az előadás második felében a Bán Tamás tanár úr tartott értekezést arról, hogy az asztrológiai képletben mi mutatja az életerőt. Ebből még tanulságosabb dolgokat vontam le, mert például az én Napom és Merkúrom (az Aszcendensem ura is) a 12-es házban van. Emiatt mindig meg voltam egy kicsit rémülve, hogy jaj, majd akkor bekerülök valamilyen intézetbe, fegyházba, vagy neadjisten egy zárdába :). Persze, viccesen fogalmazok, de tényleg nem a legelőnyösebb állás egy radix képletben... Természetesen ez ennél sokkal bonyolultabb, de a lényeg az, hogy ha elkezdek ismét az okkultizmussal, spirituális tanokkal, vagy az asztrológiával foglalkozni, akkor a 12-es házat itt felvállalom, és nem kell például szembesülnöm különböző betegségekkel. Ezt tulajdonképpen éreztem is, mert jó másfél éve nem foglalkoztam egyáltalán ilyen dolgokkal, és ezalatt az idő alatt állandóan volt is valamilyen bajom (szerintem főleg pszichoszomatikusan jöttek ki). Ez most megszűnt, most sokkal jobb kedvű és optimistább lettem, és hiába vagyok egyedül (persze Lilivel - tehát mégsem annyira egyedül :), mégsem érzem magamat magányosnak. Igyekszem a 12-es ház pozitív manifesztációit megélni.

Tulajdonképpen nekem világéletemben szükségem volt az egyedüllétre. Pontosan azért nem kötöttem le magamat régen sem, mert nem bírtam elviselni, ha valaki állandóan a nyakamon lóg, és mindig együtt kell lenni vele. Ez nagy dilemmám volt akkor is, amikor összeköltöztünk. Igazából lehetséges, hogy ez is frusztrált belülről, hogy egyszerűen nem azt az életet éltem, amit a bensőm, a lelkem megkívánt volna. Titkon talán bíztam is abban, hogy végül egyedül maradok Lilivel?! Nem tudom, de mindenesetre az biztos, hogy nagyon régen nem éreztem ilyen jól és kiegyensúlyozottan magamat lelkileg, szellemileg és érzelmileg egyaránt. Sajnos az a véleményem, hogy nem igazán kifizetődő bolondul szerelmesnek lenni, mert mindig beigazolódik a mondás igazságtartalma: "a szerelem öl, butít és nyomorba dönt", amennyiben nem tudunk idejében kikecmeregni az érzelmek béklyójából. A testiségről most inkább nem ejtek szót, hiszen még dúlnak bennem az anyai hormonok, tehát egyelőre nem ez a legfőbb gondolatom...

Ellenben előző nap, péntek este nagyon jót beszélgettem egy barátommal pontosan ilyen témákról. Érdekes volt, hogy a közöttünk feszegetett témák közül jó néhány előkerült az előadáson is, ami ugyancsak nem lehetett véletlen. Nagyon régen nem éreztem ilyen jól magamat valakinek a társaságában, mert végre feltöltődtem pozitív energiával, egy olyan emberrel beszélgethettem, aki eléggé spirituális beállítottságú, és aki ebben a témában egyenrangú félként kezel, sőt kifejezetten ad a véleményemre. Még több ilyen estét magamnak! :)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!