Asztrológia bejegyzései

2012. ápr. 10.

Asztrológiai tanácsadást vállalok!

Az asztrológiának nem a jóslás a legfőbb értelme, hanem az igazi önismeret. Ameddig nem ismerjük saját magunkat, a belső mozgatórugóinkat és a tudatalatti mechanizmusainkat, addig olyan, mintha a sötétben tapogatóznánk. Az ember amint megismeri önmagát, a tudatalatti félelmeit és fóbiáit, azonnal könnyebbé válik az élete, de legalábbis könnyebben elfogadja a saját sorsát, illetve egyszerűbben megérti a szabad akarat jelentőségét.

Van egy alap születési képletünk, amit népszerűbb nevén horoszkópnak hívunk. Én ez utóbbi elnevezést nem igazán szeretem használni, mert teljesen elcsépelt, és olyan semmitmondó, sablon elemzések társíthatóak ehhez a névhez, amelyeket gyakorta olvashatunk különböző napi- és hetilapokban. Ezek azonban sajnos a legtöbbször semmit sem érnek, hiszen ki hiszi el azt, hogy például egy héten a világ összes Mérleg jegyű emberének megkérik a kezét?! Emiatt sokan nem hiszen az asztrológiában, pedig ez nem erről szól. Itt jön be a képbe az egyes ember saját magára egyénileg jellemző születési képlete, továbbá szabad akarata. Olyan nincs, hogy valaki mindenképpen férjhez megy vagy megnősül, mert a horoszkópja azt írja. Ehhez meg kell nézni a születési képletben, hogy az illető embernek milyen a személyisége, egyáltalán akar-e valaha is férjhez menni vagy megnősülni, esetleg tudatosan akar, de a tudatalattija tiltakozik ellene valami miatt.

Ezekre lehet választ kapni az asztrológia által. Olyan ez, mintha az emberekhez lenne egy személyre szabott használati utasítás, amely egy olyan idegen nyelven íródott, amelyet én (illetve más asztrológusok) le tudnak fordítani a laikus ember nyelvére. Sokszor hallani: "nehogy már néhány bolygó okozza azt, hogy ilyen vagy olyan vagyok". Ezeknek az embereknek én mindig azt mondom, hogy valójában nem egy bolygó (vagy csillag, mint például a Nap) okozza az adott tulajdonságot, hanem az ember személyiségét a bolygókon és égitesteken keresztül tudom értelmezni, tehát az mutatja meg, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az ember.

Már nagyon régóta foglalkozom asztrológiával, és rengeteg ember képletét elemeztem akár hobbi, akár baráti, akár hivatás szintjén. Most jött el az idő arra, hogy még több embernek segítsek abban, hogy jobban megismerje önmagát, és ezáltal teljesebb életet tudjon élni. Várom azoknak a jelentkezését, akiket érdekel az önismeret, akik szeretnének fejlődni szellemi és spirituális szinten is, és akiket nem csak az anyagi világ dolgai érdekelnek!

2000 óta több asztrológiai iskolában folytattam a tanulmányaimat, Magyarország legjobb asztrológusainál tanultam (Kalo Jenő, dr. Janák Lajás, Takács Tibor), és a Baktay Ervin Asztrológiai Egyesületnél szereztem meg az oklevelemet 2007-ben. Azóta is, és előtte is készítettem asztrológiai elemzéseket, csak eddig főként az anyaság töltötte ki a mindennapjaimat :). Emellett régóta érdekel a pszichológia is, ezért az asztrológiát kiegészítendő, jelenleg egy pszichológiai asszisztensi képzésben veszek részt.

Asztrológiai elemzést vállalok! Mindenkit szeretettel várok, akit érdekel az önismeret, és szeretné ehhez egy megbízható és empatikus asztrológus segítségét kérni!

Elérhetőségeim:

Váradi Virág

06-30-667-2034

asztrologia (kukac) index (pont) hu (spam-elő robotok miatt írtam így)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. okt. 3.

Angyalok

Sokáig eltűntem, nem volt kedvem írni. Történtek dolgok velem, érdekesek és unalmasak egyaránt. Mostanában, jó ideje úgy érzem magam, mint aki egy sötét erdőbe tévedt, amiről tudni lehet, hogy van kijárata, de fogalmam sincs, hogy merre van az arra… Sőt, ha még fokozni is lehet, akkor egy olyan erdőben vagyok, amelyre még a köd is leszállt.

Lehet mondani, hogy: na, egy asztrológus, aki nem tudja, hogy mit akar az élettől és mi az életcélja. Valóban, egy kicsit most elveszettnek érzem magam, stagnál az életem, de abban bízom, hogy ilyenkor történnek belül a legnagyobb és legfontosabb folyamatok, amikor kívül semmi látványos nem zajlik.

Most egyébként nem is annyira az asztrológia érdekel, mint inkább az Angyalok (Ark- és Őrangyalok). Érdekes módon – bizonyára nem véletlenül – a könyvtárban az eddigi nyolc asztrológiai könyv helyett, öt angyalos könyv került a szemem elé, további négy Feng Shui-s könyvvel, így őket hoztam ki. Eddig annyira nem érdekelt ez a téma, bár mindig éreztem, hogy vannak segítőink, most azonban hetek óta csak az Angyalok “ostromolnak” minden irányból :). A múltkor is például elmentem befizetni néhány csekket a postára, erre milyen könyv néz velem farkasszemet egy vitrinből?! Horváth Andrea (aki mellesleg egy ismert asztrológus is): Őrangyalok pedig vannak című könyve. Jó könyv, és ez már legalább az ötödik angyalos témájú egy hónapon belül. Biztosan megvan a jó oka, hogy most vették fel velem a kapcsolatot ennyire intenzíven…

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. márc. 7.

Márciusi havazás...

Hát, ezen a mai hóesésen eléggé megdöbbentem! Azt hittem, hogy mától már jobb idő lesz, mivel a Vénusz bement 11 óra körül a Kos (tavaszi) jegyébe. Mondjuk az hozzátartozik, hogy a Vénusz száműzött (exil) a Kosban, de nem hinném, hogy ez ilyen esetekben nagyon számítana. Gyorsan meg is néztem, hogy ezt a mai havazást mi okozhatja, legalábbis mutathatja-e valamilyen bolygómozgás, vagy -kapcsolat?!

Úgy gondolom, hogy a mostani - holnap hajnal 3 óra körül pontossá váló - Merkúr és Jupiter konjunkció a téli (és csapadékozást kiváltó) Halak jegyében lehet ilyen hatással az időjárásra. Viszont, ha ez is közrejátszik a mostani - tavaszra nem igen jellemző - időjárásra, akkor pár napon belül ennek el kellene múlnia, amikor a Merkúr tovább halad, és kimegy a Jupiterrel alkotott együttállás orbiszából.

Viszont hét közepére a Hold is átmegy a Bak, utána pedig a Vízöntő jegyébe, ami nem biztos, hogy engedi a hőmérséklet túlzott felmelegedését. Ami biztos, hogy március 17-én a Merkúr is átmegy a Kos jegyébe, viszont éppen akkor lesz egy Nap-Uránusz együttállás a Halak jegyében, amit eddig úgy figyeltem meg, hogy képes nagyon hideget és sok csapadékot hozni. Na, ez elég szép lenne március közepén... kíváncsi leszek, hogy végül hogyan alakul az időjárásunk! Mindenesetre továbbra is jegyzetelem és gyűjtöm a későbbi asztrológusok számára a tapasztalatokat :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 27.

Merkúr-Neptunusz konjunkció

Ma egyébként, sőt éppen ezekben az órákban lett egzakt (pontos) a Merkúr és Neptunusz konjunkciója (magyarul szebben: együttállása) a Vízöntő jegyében. Ehhez néhány órán belül, olyan este 8 körül csatlakozni fog a Hold szembenállása az Oroszlán jegyéből.

Ilyenkor én nem igazán ajánlanám senkinek sem, hogy komolyabb összegért vásároljon (például házat vagy autót). A Merkúr a kereskedelem bolygója, de a Neptunusszal együtt már nem biztos, hogy később is olyan jó üzletnek tűnik a dolog, mint a tranzit idején. Hajlamos elhomályosítani a racionális gondolkodást, és van esély arra is, hogy becsapják az embert, mert például nem egészen olyan jó állapotú egy autó, mint amilyennek beállítják.

Szerződések megkötését is érdemesebb későbbre halasztani, bár szerencsére szombaton nem nagyon szokás szerződéseket kötni. Ha azonban nem lehet elkerülni a vételt vagy szerződéskötést, akkor az előbbinél nagyon alaposan át kell vizsgálni a megveendő tárgyat, ingóságot vagy ingatlan, míg az utóbbinál "nagyítóval" és betűnként kell végigolvasni a szerződést, hogy semmi ne kerülje el a figyelmünket!

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 27.

Szaturnusz-Plútó kvadrát 2.

Eszembe jutott még az is, hogy a múltkori bejegyzésemből kifelejtettem, hogy mi mindenhez lehet köze ennek a mostani (elég hosszan elhúzódó) Szaturnusz-Plútó kvadrátnak.

Nem csak ahhoz, hogy annyi kapcsolat bomlik fel, mert ezt más tranzitok is elő szokták idézni, például az ezt megelőző Szaturnusz-Uránusz szembenállás is, amely nagyon sokáig tartott, de most már szerencsére orbiszon kívülre kerültek egymástól :). A két tranzit viszont nagyban különbözik egymástól, hiszen az utóbbinál (az Uránusz miatt) inkább hirtelen és főleg meggondolatlanul szakadtak meg kapcsolatok, házasságok, míg a Plútó tranzitnál nagyon is végig gondolt lépések vezettek a szakításokhoz, illetve válásokhoz.

Visszatérve a mostani Szaturnusz-Plútó kvadráthoz, szerintem szépen jelzik a mostani nagy "lebukásokat", a hatalommal való visszaéléseket, amit egy darabig el lehet tussolni, de egy idő után a Sors úgyis benyújtja a számlát értük. Na, most jött el ezeknek az ideje ezzel a tranzittal, és szerintem még jó darabig nem is lesz vége, és még több országos érdekeltségű nagyvállalatról fognak kiderülni a "turpisságok", pénzzel és hatalommal való önérdekű túlkapások. Ezeknek most van itt az ideje, és remélhetőleg egy kicsit kitisztul Magyarország "koszos" levegője (már képletesen szólva).

Nem olyan rossz ám ez a tranzit, mint amilyen a híre. Az a jó benne, hogy az embernek most lehetősége van a megváltozásra a változtatásra. Ha most nem lép valaki, mert nem eléggé hajlékony, akkor a sors majd egy picit besegít, ami egy merev és rugalmatlan embernek nagyon rosszul fog esni, de ez szükségszerű lesz. Van egy nagyon okos kínai mondás, ami az egyik kedvencem: "az a fa, amelyik nem hajlik, az törik" - vagy valami hasonló. Ez nagyon szépen kifejezi ennek a tranzitnak a lényegét, sőt az összes transzcendens bolygó-tranzit lényegét.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 18.

Tranzitok

Elég sok mindent elfelejtettem lejegyezni, pedig mostanában voltak jó kis tranzitok.

Ami a legfontosabb, hogy vasárnap (február 14-én) hajnali 3:50 körül volt Újhold, azaz Nap-Hold együttállás a Vízöntő jegyében. Minden ilyen időszak arra a legjobb, hogy ilyenkor kezdjünk bele új dolgokba, bár azt hozzá kell tennem, hogy a Neptunusz is ott állt velük, aki kissé homályosabbá és zavarosabbá teszi a képet. Ilyenkor nem teljesen áttekinthetőek a részletek, vagy nagyon oda kell figyelni a becsapás és csalódás veszélyeire is. Ha az egészséget vesszük, akkor ilyenkor nagyon jó böjtölni, vagy olyan műtétet elvégeztetni, aminek nincs köze az alsó lábszárhoz. Persze, a műtétre az időpontokat nem igazán kezelik az orvosok kívánságként, de azért egy próbát megér, ha nem sürgős.

Ma hajnali 3:10 körül konjunkcióba került egymással a Vénusz és a Jupiter a Halak elején, ami leginkább a Halak, Rák és Skorpió szülöttekre hat pozitívan (leginkább azokra, akik február 25, június 29. és október 30. +- 3 napban születtek). Ez a nap nagyon kedvező mindenféle kapcsolatra, legyen az akár párkapcsolati, akár üzleti. Ilyenkor sokkal színesebben látjuk a világot, jobb a kedvünk, jobban szeretjük az embertársainkat, érdemes például ilyenkor házasodni :). Persze, ezt jókor írom, hiszen az esküvő időpontját jó egy hónappal előre be kell jelenteni. Ilyenkor sokkal szerelmesebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érezhetjük magunkat a már meglévő párkapcsolatunkban, sőt ha valakivel most találkozunk, akkor a vele való kapcsolat valószínűleg hosszú távon is kellemes lesz.

Ez az időszak jó az üzleti befektetésekre is, minden pénzügyi manővernél a segítségünkre lehet a két szerencse-bolygó "románca". Ettől függetlenül azért azt figyelembe kell vennünk, hogy a Mars és a Szaturnusz is még mindig (látszólag) retrográd mozgású, ami lelassíthatja a dolgok menetét. Viszont ami jó hír, hogy még ők ketten is pontos (harmonikus és segítő) szextil fényszögben vannak egymással, az Oroszlán és Mérleg jegyek legelején.

Egyszóval most szeressünk és kössünk üzletet, ez egy jó időszak mindkét tevékenységre :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 12.

Bejött :)

A tegnapi - nekem nem annyira tetsző - hír mellett az viszont örömmel tölt el, hogy bejött, amit 7-én írtam az időjárásról. Tegnap 11-én valóban eléggé csapadékos volt az idő, igaz, elég furcsa volt, hogy eső és hó is esett egymás után. Tehát akkor ezt jelenti az, hogy a Vénusz most a Halak jegyébe ment át, amely hiába az utolsó téli jegy, de inkább esőt hoz, mintsem havat. Az a Vízöntő dolga, amit pedig a Merkúr meg is hozott 10-én, amikor jegyet váltott. Mindegy, ami tuti, hogy március 7-én végre átmegy a Vénusz a Kos jegyébe, akkor pedig elvileg jönnie kell a tavasznak.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 12.

Eredmény

Mégsem olyan egyszerű az élet, mert amit elterveztem, azt olyan formában nem tudom véghez vinni, amint az megtudtam az asztrológia tanáromtól :(. Persze, végül is eleget hallottam a mondást: "ember tervez, Isten végez". Most mondhatnám, hogy már akkor is ugyanezt a választ kaptam, amikor kártyát húztam a témára, de most még plusz megerősítést kaptam, hogy felejtsem el a dolgot. Így elég értelmetlen a posztom, de tök mindegy, másoknak úgysem kell tudni mindenről. Mondjuk, nem is lehet mást várni egy 12-es Nap házas embertől, mint amilyen én vagyok, ráadásul még a születési uralkodóm, a Merkúr is a 12-ben (titkok házában) van.

Az egómnak természetesen nem tetszik ez a megoldás, de nem tehetek mást, mert nem merek kockáztatni. Ugyanis én is ismerem annyira a saját születési horoszkópomat, hogy lássam benne a vészjósló jeleket, amikre most külön figyelmeztetett Takács Tibor. Ő egy fantasztikus asztrológus, hatalmas a tudása, nagyon felnézek rá emiatt! Egyébként vicces, hogy már végig jártam minden hazai nagy asztrológiai iskolát, először pár évig Kalo Jenőnél tanultam, aztán néhány évet Janák Lajosnál, akinél végül le is vizsgáztam, azaz okleveles asztrológus lettem, most pedig három másik volt osztálytársammal Takács Tiborhoz járunk.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 10.

Szaturnusz-Plútó kvadrát

Pár mondatot szeretnék írni erről az igen komoly bolygó konstellációról, amely a Szaturnusz és a Plútó között alakult ki most már másodszor.

Igazság szerint január 31-én volt a pontos kvadrát a két tranzitáló bolygó között. Ez most azért is különösen fontos, mert a Szaturnusz retrográd (látszólagosan hátráló) mozgásban van, ami azt idézi elő, hogy olyan dolgok kerülnek ismét elő, amelyek a múltban már lezártnak tűntek. Először tavaly november 15-én kerültek kvadrát fényszögbe egymással, de már ezen időpont előtt elkezdődtek azok a folyamatok, amelyek most visszatérnek az ember életébe, és végül majd augusztus 21-én kulminálódnak. Akkor fog ugyanis ez a két erőteljes bolygó ismét találkozni - immár harmadszorra és utoljára ebben a feszítő, kvadrát fényszögben. Akkor fog lezáródni, eldőlni a novemberben elkezdődött, mostanában visszatérő témák végső kimenetele.

Tudom, hogy rébuszokban fogalmazok, laikusok számára ez így nem igazán érthető, de mindenkitől elnézést kérek, mert ezt főleg magamnak dokumentálom, hogy majd legyen mit visszaolvasni. Annyit azért magyarázatképpen hozzáfűznék, hogy ennek a Szaturnusz-Plútó kvadrátnak nagy köze van ahhoz, hogy mostanában annyi kapcsolat bomlik fel, robban szét "tragikusan" és visszavonhatatlanul. Végig gondoltam, hogy legalább négy celeb párból (neveket nem említek, úgyis tudja mindenki) hárman tavaly év végén költöztek el a párjuktól mindenki nagy megdöbbenésére. Mivel asztrológusként jól ismerem e két bolygó természetét, így ismeretlenül is állítani merem, hogy mindegyik kapcsolatban, házasságban nagyon-nagyon komoly és már régóta húzódó problémák lehettek, ugyanis ezek a bolygók csak úgy döntenek romba valamit, ha az már amúgy is a végét járja, és már itt van az ideje a tovább lépésnek, az elengedésnek és a befejezésnek. Valószínűleg tartom, hogy ezeknél a kapcsolatoknál is augusztus 21-ig felkerül az i-re a pont, azaz végleg lezárulnak, addig van idő arra, hogy minden alany végig gondolja, hogy érdemes-e úgy tovább folytatni a dolgokat, ahogyan eddig próbálták. Nem lehetetlen egyébként ilyen bolygó állásokkal sem a békülés, de már csakis úgy, hogy az elavult és fejlődni képtelen régi dolgokat felváltják azok az értékek, amelyek valóban hasznára vannak minden félnek.

Ez a mostanii fényszög-kapcsolat egyébként leginkább azokra hat, akiknek a négy kardinális jegy elején áll (Mérleg, Bak, illetve a Kos és Rák) a Napjuk, vagy bámely más bolygójuk, illetve főbb háztengelyük, például az Aszcendens-DSC vagy MC-IC tengely. Persze, ezt mindenkinél személyesen lehet csak kivesézni úgy, hogy az ember látja a pontos születési képletet, de mindenki legyen biztos benne, hogy amennyiben a mostani időszak alatt sorsdöntő változásokon megy keresztül az élete, kapcsolatai szakadtak meg, akkor ő is érdekelt e bolygó konstellációban. Jó tudni, hogy azt, amit most olyan nehezen és fájdalmasan élünk meg, az később kitisztítja a levegőt és új élettel tölti meg a mindennapokat. Ez a két bolygó, főleg a Plútó csak úgy tud működni, hogy le kell rombolnia mindent, ami már nem megfelelő az ember életében, hogy a romokból új utakat nyisson meg és perspektívákat mutasson. Ismeri mindenki a saját hamvából feltámadt Főnix madár jelképét, amely hagyományosan a Plútóhoz és a Skorpió jegyéhez köthető. El kell engedni mindent, ami régi, elavult és már nem szolgálja a fejlődésünket! Most nehéznek tűnik, de később megkönnyebbülten fogunk visszatekinteni erre az időszakra.

Egyébként őszintén megmondom, hogy ez a konstelláció most engem is mélyen érint, ugyanis a radix Szaturnuszomat és Plútómat is aspektálja, amelyek között ugyanilyen nehéz kvadrát fényszög található. Én aztán tudom, hogy nagyon megszenved(t)em ezt az időszakot, de már most kezdem érezni, hogy hamarosan megkönnyebbülök és elengedhetem a régi terheket, visszahúzó kapcsolatokat és elavult dolgokat. Mindenkinél személy szerint az dönti el, hogy milyen életterületein omlanak össze a "kártyavárak", hogy a horoszkópjában hol, mely házakban találhatóak azok a planéták (vagy tengelyek), amelyeket érint ez a két "nagyfiú".

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 7.

Időjárás

Sokkal szebbek azóta a virágaim, amióta vizes napokon (Rák, Skorpió, Halak) locsolom őket :-).

Már megint esik a hó, de még mennyire. Az egyik előző posztomban írtam arról, hogy ez a nagy havazás valószínűleg a Vízöntőhöz köthető, merthogy most nem csak a Nap, de a Vénusz és a Neptunusz is ott tartózkodik. Erre néhány nappal ezelőtt olvastam egy asztrológiai könyvben, hogy a régi asztrológusok a Vízöntőhöz társították a sok csapadékot. Nyáron az esőt, télen a havat és valóban, ahogyan végig gondoltam, nyáron sokszor akkor vannak a nagy esőzések, amikor a Hold a Vízöntőben jár.

Ez egyébként azért érdekes, mert a Vízöntő nem vizes, hanem levegős jegynek számít. Ugyanígy sokakat meg szokott téveszteni a Skorpió jegye, ami nem tüzes - ahogyan sokan hiszik - hanem vizes jegy.

Kíváncsi leszek, hogy miként alakul a további időjárásunk, ugyanis most néztem meg, hogy február 10-én még a Merkúr is csatlakozik a "csapathoz", és belép a Vízöntő jegyébe, a Vénusz pedig 11-én már a Halak jegyében folytatja útját, ami az egyik téli vizes jegynek számít, és ugyancsak nagyon sok csapadékot szokott hozni a hideg mellé. Ezek szerint március elejéig ilyen idő marad, ameddig a Vénusz át nem megy a Kos - első tavaszi és tüzes - jegyébe?! Kíváncsian várom a fejleményeket, persze szigorúan gumicsizmában :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 5.

Hold a Skorpióban

Tegnap óta Skorpióban van a Hold, így ma fogom meglocsolni a virágaimat. Bár kifejezetten erre a jegyre nem írják a viráglocsolást, én mégis azt gondolom, hogy mivel vizes jegynek számít, így ez is egy alkalmas nap rá.

Állítólag vizes napokon jó mosni is, mert szebben tisztulnak a ruhák. Ki tudja, még nem próbáltam, de hátha igaz. Tessék ma mosni, ha valakinek összegyűlt a szennyese :).

Ma estétől egyébként veszekedősebb hangulatban lehetünk holnap délelőttig, mert a Skorpió Hold feszítő (kvadrát) fényszögbe kerül a Vízöntőben lévő Nappal holnap hajnalban. Ez két nagyon ellentétes jegy: a Vízöntő nagyon független, a Skorpió viszont kontrollálni akar mindent (és alapvetően nem szereti a békességet), így elkerülhetetlenek a konfliktusok ilyenkor, főleg a párkapcsolatokban. Természetesen ez a konstelláció azokra hat a leginkább, akik a Vízöntő, Skorpió, Bika és Oroszlán jegyében születtek, annak is a közepe tájékán - tehát például azok a Vízöntők, akiknek most a napokban van a születésnapjuk.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 1.

Hold a Szűz jegyében

Először nem tudtam, hogy tegnap mi jött rám, mert nem jellemző, hogy egy nap alatt nagyon sok házimunkát végeznék egyszerre. Illetve mostanában - gyerkőc mellett - többet háziaskodom, de még így sem viszem túlzásba.

Szóval csodálkoztam, mert tegnap hirtelen felindulásból kimostam egy (és az egyetlen) adag ruhát, aztán persze logikus módon ki is teregettem őket, amihez előtte le kellett szednem az előző napi adagot.

Aztán később - miután lefektettem aludni Lilit - úgy döntöttem, hogy felmosom a már napok óta jégpályaként csúszó előszoba és fürdőszoba kövét. Amiből végül is az lett, hogy az egész lakást felmostam, pedig nem kicsi a lakás, 70 nm. Este 10 körül fejeztem be a munkálatokat, és nagyon elégedett voltam magammal, csak nem értettem a dolgot :).

Végül rájöttem, illetve utána számoltam, hogy ma átment a Hold a Szűz jegyébe, és mint köztudott, a Szűz jegyéhez tartozik a takarítás és mindenfajta házimunka, napi tevékenység, amely a tisztasággal függ össze. Hát, ezért volt ez a nagy buzgalom :). Egyébként már máskor is észrevettem, hogy ugyanakkor jön rám a takaríthatnék és pakolhatnék, amikor például anyu, vagy az anyósom is ugyanúgy takarított, ergo ez másokra is hat - asztrológiai tudás nélkül.

Holnap délután 3 óráig a Szűz jegyében marad a Nap, ilyenkor érdemes fodrászhoz menni, mert állítólag sokáig megtartja a fazonját a frizura. Továbbá ilyenkor érdemes odafigyelni az étkezésünkre, hogy csak könnyű ételeket együnk (főleg, ha bármilyen hasnyálmirigy-problémánk van), mert a Szűz jegy felel az emésztő- és bélrendszerünkért is. Ha valaki bírja és szereti, akkor érdemes ilyenkorra tenni a böjtöt, ráadásul most már fogyó Hold van, tehát még hatásosabb a méregtelenítés.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 30.

Havazás és idézetek

Gyönyörűen havazik, itt a parkban van már vagy 20 centis hó, ha nem több. Évek óta nem láttam ennyi havat egyszerre, utoljára 2003. februárjában New Yorkban, amikor csak néhány sítalpon közlekedő embert lehetett látni városszerte :).

Vajon a mostani szuper-havazásnak mennyi köze lehet ahhoz, hogy a Vénusz és a Nap is a Vízöntő (téli) jegyében van, a Neptunusszal együtt. Egyébként ma reggel 7:18-kor volt telihold a Vízöntő és Oroszlán jegyében. Ilyenkor mint tudjuk, a Nap és a Hold egymással szemben áll a Földünkről nézve. Na, ehhez már lehet köze ennek a hatalmas hóesésnek, mert tavaly a Vízöntő-Oroszlán teliholdnál a Vénusz már a Kos jegyében állt, amely viszont az első tavaszi (és tüzes) jegy. Most már a Jupiter is a vizes Halak jegyében áll, amely az utolsó téli jegynek felel meg. Persze, érdemes megnézni a quartal-horoszkópot is, ha a hosszútávú időjárásra vagyunk kíváncsiak.

Mindegy, elég a sok okfejtésből, beteszek inkább három szép idézetet, hadd váljon hasznunkra, csak jegyezzük meg őket :).

“Vigyázzunk mindig arra, akit szeretünk. Ne hagyjuk, hogy rossz legyen neki mellettünk. Ha valakit igazán szeretünk, csak akkor vagyunk boldogok, ha Ő is boldog…” (Syradan)

“Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.” (Gabriel García Marquez)

“Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,
ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,
ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,
ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és
ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat.
Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk.” (C. Houghton)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 29.

Álom és tranzitok

Ma éjjel megint volt egy érdekes álmom, amiről így, itt és ilyen formában nem szeretnék bővebben írni, mert elég kellemetlen volt.

A végén arra ébredtem, hogy valaki szólongat anyukám hangján (aztán később átváltozott egy másik női hanggá), hogy: "Virág, Virág, ébredj, ébredj fel!" Ezt néhány percen át ismételgette, amíg magamhoz tértem, sőt még úgy éreztem, mintha a vállamat is rázogatná. Ez azért furcsa, mert teljesen egyedül élek, természetes Lilit is beleértve, aki viszont az igazak álmát aludta az ágyában.

Ami a legdurvább volt, hogy legalább még 10 percig nem tudtam magamhoz térni, nem éreztem a lábaimat, illetve úgy írnám le, hogy iszonyatosan nehéznek éreztem a testemet (ilyet még az életemben nem éreztem), alig tudtam a szemeimet kinyitni, de inkább sehogy, és mozogni sem tudtam, sőt a szokásos szívdobogás is elmaradt, ami az ilyen álmaimat eddig jellemezte. Ugyanis most semennyire nem éreztem, hogy dobogott volna a szívem, egyszóval nagyon-nagyon rossz érzés volt az egész, és utána az egész napomra rányomta ez a bélyegét :(.

Azt hiszem, hogy ezeknek a furcsa történéseknek közük van a jelenleg fennálló igen kellemetlen és nehéz tranzitjaimhoz. Most asztrológusi szakszöveg következik, más nem nagyon fogja érteni, de magam miatt le kell írnom - hogy majd később emlékezzek rá. Szerintem egyet értene velem minden asztrológiához értő ember, hogy ezeket a tranzitokat egy életre is elég lenne beosztani, nemhogy egy időszakra. Sebaj, kemény legény vagyok, állom a sarat!

Van a képletemben egy "gyönyörű" T-kvadrát a radix Hold - Szaturnusz és Plútó között. Ezt a hármas társaságot, a Holdat már elhagyva éppen érinti az égbolton most létrejövő pontos kvadrát a Szaturnusz és Plútó között. Méghozzá olyan formában, hogy a tranzit Plútó (VII-ben) egzakt szembenállásban, a tranzit Szaturnusz (5-ben) egzakt kvadrátban van a radix I-es házas Szaturnuszommal. Az már csak hab a tortán, hogy a tranzit Szaturnusz (5-ben) pontosan ma állt rá a radix Plútómra, és ugye most a Szaturnusz retrográd (persze csak látszólag), így ezt másodszor teszi meg pár hónapon belül. Természetesen ezek az állások hozzák magukkal azt is, hogy a tranzit Plútó egzakt kvadrátba került a radix Plútómmal is. Szerencsére a radix Holdam már kissé kívül esik a pontos orbiszon, így őt nagyjából kihagyják a buliból a "nagyfiúk".

Ezekhez az állásokhoz még hozzájön egy tranzit Neptunusz (X-ben) egzakt kvadrát a radix Napomhoz (12-ben). Viszont, ami egy kicsit kellemesebbé teszi a helyzetet, hogy a tranzit Jupiter végre besétált a Halak jegyébe, ahol az én radix Jupiterem is áll (X-ben), és a napokban kerül egzakt trigonba a radix Szaturnuszommal, és szextilbe a tranzit Plútóval. Talán emiatt is érzem azt mostanában nagyon erősen, hogy valahogy "fentről" mindig kisegítenek, ha baj van...

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. jún. 8.

Napi beszámoló egy kis asztrológiával ötvözve

Ma nagyon depis napom volt, amihez nagyban hozzájárult, hogy reggel 8-tól fél 11-ig vércukorterhelésen ültem. Igaz, most csak 3x vettek vért, de azt vagy 30 csőben, nem számoltam meg, az asszisztens mondta, bár azt láttam (és éreztem), hogy valóban rengeteg volt.

Kicsit kellemetlen volt, mert elkezdtem bőgni, nem a csövek sokasága miatt, ehhez ugyanis már hozzászoktam. Hanem amiatt, mert először azt mondta az asszisztens, hogy ki kell várnom azt, amíg az összes előttem jött betegtől leveszik a vért, azoktól is, akik jönnek és mennek, ahhoz képest, hogy nekem még órákig ott kellett ülni éhgyomorra. Aztán belátta persze, hogy ez elég gáz lenne így tényleg, és más kórházakban is ezt előre behívással oldják meg. Aztán meg már azért sírtam, mert csak úgy... Nagyon rossz kedvem lett, beálltam egy sarokba, elfordultam, közben pedig égtem magam és a többiek előtt, hogy itt sírok, miközben üldögél és néz vagy 20 ismeretlen ember :(. Egy hölgy oda is jött - nagyon rendes volt tőle, ritka az ilyen - hogy ne sírjak, mert akkor rosszak lesznek a cukorértékeim. Jól esett, hogy nem is ismer, de törődött velem.

Utána azért jobb kedvem lett, megint ott hagytam a Nők Lapját a váróteremben, hogy mások is olvassák el a benne lévő - sokszor nagyon hasznos cikkeket. Már egy jó ideje az a szokásom, hogy mindenhol "elhagyom" a kiolvasott Nők Lapjákat, mert bízom abban, hogy az, aki utánam megtalálja, éppen jókor olvas el egy bizonyos cikket, ami segít neki az életében. Megfigyeltem, hogy érdekes módon nekem is mindig úgy kerülnek a kezembe a különböző lapszámok, hogy éppen akkor van szükségem arra a cikkre, holott a legtöbbször jóval korábbi volt az újság. Most májusban is volt olyan, hogy egy novemberben olvasott lapszámnak örültem nagyon :).

Azt nem részletezem inkább, hogy itthon borzalmasan rossz kedvem volt továbbra is, szegény Lilit sajnáltam, hogy az anyját megint sírni látta, mert már van olyan értelmes, hogy próbál vigasztalni. Csakhogy ilyenkor rajtam nem sok minden segít :(. Ritkán vannak - egyre ritkábban - ilyen napjaim, de ezeken ilyenkor nehezen tudok úrrá lenni. Mindenesetre lefeküdtem vele együtt aludni délután, pedig nem szokásom.

Viszont aminek nagyon örülök, hogy később bejöttek anyuék vigyázni Lilire, és elmentem itthonról néhány órára kiszellőztetni a fejemet. Így éppen összefutottam egy jó ismerősömmel, akivel majd egy órán át beszélgettünk, illetve most inkább úgy mondanám, hogy ingyen pszichológusom volt erre az időre, és nagyon sok jó tanáccsal látott el, amelyekre éppen ott és éppen akkor nagy szükségem volt. Jó volt kibeszélni magamból a sok bennem ragadt dolgot, és azt vettem észre, hogy jó volt végre őszintének lenni valakivel, és kimutatni a gyengeségemet is.

Asztrológiai vonatkozás: nagyon érdekes, hogy megnéztem a tranzit bolygókat, és annak ellenére, hogy csak a tranzit Nyilasban lévő Hold állt kvadrátban a radix Halak Holdammal, mégis olyan világvége hangulatom volt ma, mint amilyen már hónapok óta nem. Persze ez az állás elég kellemetlen, mert éppen a hangulatot rontja el, ráadásul nőként fontos nálam a Hold, meg más okból kifolyólag is. Viszont amit észrevettem, hogy az égen lévő planéták között ma volt a tranzit Hold és Uránusz egymással kvadrátban (ugyancsak Nyilas és Halak érdekeltség), nálam ez a két planéta radixban kvinkunx fényszögben áll egymással. Plusz a tranzit Merkúr lassan egzakt kvadrátba lép a tranzit Neputunusszal, ráadásul a Merkúr most áll rá az én Bika Napomra (félfokos orbiszon belül), amiből pedig logikusan az következik, hogy a tranzit Neptunusz - sajnos jó sokáig - kvadrátban van éppen a radix Napommal is. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy a radixomban az Ikrek Merkúr és Nyilas Neptunusz éppen oppozícióban állnak egymással, akkor azért ez megmagyarázhatja a mások számára talán butaságnak tűnő gondolatokat, és azt, hogy teljesen összezavarodottnak és tanácstalannak éreztem ma magamat. Meg sajnos mostanában elég sokszor... :(

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. jún. 7.

Férfiak...

Egyik-másik férfi annyira buta (tisztelet a kivételnek), hogy azt hiszi, attól lesz vonzó, ha bunkó módon viselkedik. Illetve inkább azt mondanám, hogy azt hiszi némelyikük, hogy minél inkább tiszteletlenül bánik a nővel, az majd annál inkább vele akar lenni. Biztosan vannak ilyen nők is, hiszen különbözőek vagyunk, én azonban ennek abszolút az ellenkezője vagyok.

Asztrológiai tanulmányaim és az elemzések során azt vettem észre, hogy ez nagyban függ attól, hogy az ember leányának milyen a születési képlete, mert a Nap és Mars jegye megmutatja azt is, hogy milyen típusú férfiak jönnek be neki. Hát, ha erre hagyatkozunk - és a tapasztalataim is ezt mutatják - nekem olyan jegyben állnak (Bika és Rák), amelyek egyértelműen szeretik a kedvességet, a figyelmességet és azt, hogy az illető mellett biztonságban érezzem magamat érzelmileg és minden más tekintetben is.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. jún. 5.

Megtudjuk valaha, hogy mi történt a 447-es járattal?!

Szerettem volna pár napja írni az eltűnt Air France 447-es járatával kapcsolatban.

Nagyon készültem a vizsgára, de nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg katasztrófa idejére és helyére készült mundán horoszkópot - amit én alapvetően tranzitként kezelek. Nem írok erről hosszan, csak magát azt a tényt szeretném kiemelni, hogy amikor hétfőn hallottam, hogy ez történt, azonnal az jutott eszembe, hogy a leginkább közlekedéssel kapcsolatba hozható bolygó, a Merkúr, és a homályos és titokzatos dolgokért felelős Neptunusz hatása nagyon érezhető ebben a pár napban. Kifejtem röviden asztrológiai szemmel, de megpróbálom laikus nyelvre is lefordítani.

A Merkúr és a Neptunusz is éppen stacioner volt május 31-én és június 1-jén is. Ez azt jelenti, hogy a Földről nézve látszólagosan éppen álltak mindketten. Ez az állapot abban a pár napban fordul elő, amikor egy bolygó az addig retrográd mozgásából direkt a mozgásúvá válik (látszólagosan a Földről nézve, de nekünk ez számít), vagy akkor amikor az ellenkezője történik, direkt mozgásból vált át retrográddá. A Merkúr a Bika jegy végén vált retrográdból direktté (és pont abban a pár napban volt stacioner), a Neptunusz pedig pont az ellenkezőjét csinálta a Vízöntő jegyének a legvégén, direkt mozgásból váltott át retrográddá, nála pedig - mivel nagyon lassú mozgású bolygó - a stacioner állapot még hosszabb ideig tart, ami hatalmas energiákat összpontosít arra a pontra, ahol éppen történik ez az "álldogálás".

Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy ők ketten aznap 3 fokos orbiszon belül kvadrát fényszögben álltak, ami nagyon feszítő és az egyik legdiszharmonikusabb hatású, továbbá a Neptunusz egzakt együttállásban volt (még most is) a Jupiterrel, ami így ugyancsak kvadrátba került a Merkúrral, akkor mondhatni, hogy ez nem volt éppen egy szerencsés konstelláció - főleg az Oroszlánokra, Vízöntőkre, Bikákra és Skorpiókra nézve. Azért főleg ezek a jegyek érezhették a hatását, mert ez a négy jegy tartozik a szilárd minőségű csoportba, és így érintett mind a Merkúrral, mind a Jupiter-Neptunusz konjuncióval kapcsolatban.

Mivel a Neptunusz is résztvevője ennek a találkozásnak, én már akkor mondtam, hogy soha nem fog kiderülni, hogy valójában mi történt, mert a Neptunusznak van egy rossz tulajdonsága: ködösít, titokban tart és elhallgat. Biztosan vannak, akik tudják, hogy mi volt az oka ennek a repülőgép szerencsétlenségnek, de az is durva azért, hogy még mindig nem találják a roncsokat, mert állítólag kiderült tegnap, hogy nem a lezuhant Airbus maradványait találták meg pár napja. Hova tűnhetett egy ekkora repülőgép? Rendben van, hogy ott mély az óceán, de semmit nem találnak? Mi történt? Valószínűleg ezt soha nem fogjuk megtudni - legalábbis mi nem...

Egyébként az külön érdekesség, hogy Franciaországot, mint nemzetet az Oroszlán jegye alá sorolják, és mint tudjuk, a Vízöntő jegye éppen szembenállásban van az Oroszlánnal. Nem véletlenül repült át ugyanabban az időben, egy óra eltéréssel két Lufthansa gép is ugyanazon a területen, ahol a francia gép eltűnt, nekik semmi gondjuk nem volt, bár ők is panaszkodtak a viharos időjárásra. Sajnos, ha valóban terrorista támadás áldozata lett a gép, és felrobbantották előtte - ahogyan azt egy argentín lap is írta, mint lehetőség - akkor ezt még inkább nem fogjuk megtudni, hiszen Franciaországnak nem áll érdekében ezt nagydobra verni. (Ami nem ide tartozik, de mégis kicsit kapcsolódik a franciákhoz: a Budapesten decemberben eltűnt francia lány esete. Akkoriban, sőt később is, nagyon sokat foglalkoztam az üggyel, megnéztem az eltűnés tranzitját is, és persze, hogy akkor is a Neptunusz volt a főszereplő, amely pontos együttállásban volt a Holddal. Sajnos akkor Ophelie-vel kapcsolatban sem tisztázódtak a kérdések, és azóta sem.)

Nagyon sajnálom az áldozatokat, mindenkinek a családtagjával együtt érzek, ezúton is szeretném minden itt maradott szerettüknek a részvétemet nyilvánítani! A repülőgépen ülőknek pedig nyugodjék békében a lelke! Ez külön szól annak az öt magyar áldozatnak, akik közül ketten ráadásul gyerekek voltak (7 és 11 éves kisfiúk). A felnőttek képletét megnéztem és összehasonlítottam a légikatasztrófa képletével, és bár érdekes felfedezéseket találtam náluk tranzitban, nem szeretnék írni róluk a "nagy-nyilvánosság" előtt.

Belinkelek néhányat a rengeteg ezzel foglalkozó cikkből. Azért ezeket, mert számomra ezek voltak a legérdekesebbek, és leginkább alátámasztják azt, amit már hétfőn mondtam: hogy soha nem fogjuk megtudni, mi történt.

Eltűnt az Air France repülőgépe (Origo)

Mi történt a 447-es járattal? (FN)

Rejtélyes Airbus katasztrófa (HVG)

Soha nem lesz meg a fekete doboz?! (Index)

Öt áldozatot már megtaláltak (Origo)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2008. aug. 26.

Rosszkedv

Iszonyatosan rossz a kedvem, ma lelkileg és sajnos fizikailag is ramatyul érzem magamat :(.

Reggel azzal keltem, hogy a fülem zúg, fémesen kong minden szó a fejemben, és még mindig nem múlt el. Elmentem a fül-orr-gégészeti klinikára, ahol fogadtak ugyan, de a dokinak fogalma sincs arról, hogy mi lehet a gond. Elküldött egy hallásvizsgálatra, jövő hétfőre kért nekem időpontot. Sajnos a fülem még mindig ugyanúgy majd szétszakad a fejemmel együtt. Kb úgy érzem magamat, mintha egy atomerőmű lenne a fejemben, vagy az egész bal oldalamat elfoglalták volna mini fülkatonák és most ott háborúznának :(.

Lelkileg sem vagyok sokkal jobban, és bár próbálok magamba lelket öntni, elég nehéz dolgom van. Persze megnéztem gyorsan a tranzitokat, és valóban: már majdnem egzakt a Merkúr-Vénusz együttállása kvadrátban a Plútóval, de még orbiszon belül az Uránusz szembenállásával. Viszont legalább megvannak a tettesek :). Hehe, ha nagyon megunom őket, egyszer csak lelövöm majd az égről ezt a fránya bandát (Uránuszt, Plútót, esetleg még a Szaturnuszt is), és akkor végre nyugalom lesz :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2008. aug. 16.

Esküvői történet rébuszokban elbeszélve...

A születésnapi - május 17-ei - posztomhoz írom ezt a kis kiegészítést.

Az ominózus esküvőn tényleg találkoztam valakivel, azonban nem sült el olyan jól a dolog, mint azt a kártya előre jelezte. Illetve azt mondanám, hogy akkor és ott nagyon kellemesen alakult az este ( számomra), más számára viszont nem igazán. Viszont ebben a helyzetben teljesen tiszta volt a lelkiismeretem, nem úgy, mint egy-két régebbi szituációban.

A későbbiekben még jobban alakulgattak a dolgok, azoban az utolsó szituáció nagyon rosszul sült el, nem nekem, hanem másik két embernek, de főleg egynek, mert ő volt leginkább a szenvedő alany. A másikra simán azt mondanánk, hogy így kell tökéletesen bemutatni egy két szék közül a pad alá esést. A történetben érzelmekkel nem vettem részt, így nem érintett túlságosan mélyen, bár megdöbbentett az események ilyetén alakulása.

Egy biztos, hogy az asztrológiáról ismét tanultam valami érdekeset, mégpedig azt, hogy a Nap és Neptunusz (vagy Merkúr és Neptunusz) feszült fényszögeinél nagyon résen kell lenni, ugyanis úgy alakulhat egy történet, ahogyan azt senki sem várta volna :(. A tanulságokat levontam, jobb, hogy így alakult...

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2008. ápr. 20.

Telihold

Készüljön fel mindenki arra, hogy az átlagosnál ingerültebb, idegesebb és feszültebb lehet a hangulata a készülődő telihold miatt. Budapesten, pontosan 12:26 perckor lesz egzakt a Nap és Hold szembenállása a Bika és Skorpió jegyében.

Ez azt is jelenti, hogy a bika, skorpió, továbbá az oroszlán és vízöntő jegyűek fokozottabban érezhetik ennek a feszült fényszögnek a hatását, főleg akkor, ha az előbb felsorolt jegyek valamelyikének a legelején születtek.

Egyébként nagyon sok más fényszögkapcsolat van most az égen, ezek között van egy igazán szép, ami a teliholdhoz kapcsolódik. A Napot segíti a Szaturnusz és a Plútó trigonja, a Holdat pedig ugyanezen bolygók sextil fényszögkapcsolata a Szűz és a Bak jegyéből. Ennek mindenesetre örülhetünk (ráadásul úgy néz ki, mint egy papírsárkány :). Ezek az aspektusok leginkább a föld- és vízjegyek elején született embereket segíthetik át a nehézségeken. Bár tulajdonképpen mindenkinek személy szerint a képletéből lehet eldönteni, hogy milyen hatásfokkal és milyen életterületen érezhető ez a kellemesen segítő trigon.

Nekem most nagyon jól jön, mert a tranzit Szaturnusz trigonja (IV-es házból) egy picit talán feloldja a tranzit Plútó szembenállását (VII-es házból) a radix Szaturnuszomhoz, amely a Rák elején található az I-es házban. Ráadásul az alapképletemben a Szaturnusz és Plútó között egy majdnem egzakt kvadrát található (I-5 ház között). Na igen, ez pedig azt jelenti, hogy nemsokára a tranzit Plútó kvadrátolni fogja a radix Plútómat, ehh :(.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. dec. 12.

Kalo Jenő előadás

Voltam a hétvégén megint egy előadáson, amit a sulim szervezett. Mindenképpen el akartam menni, mert Kalo Jenő tartotta az előadást, ő pedig a régi tanárom, és szerintem Magyarország egyik legjobb asztrológusa - persze Janák Lajossal karöltve, csak mindketten más jellegűek.

Jenőre már sokszor hivatkoztam, mert közvetve neki köszönhetem, hogy gyereket szültem. Persze, nem úgy értem, hogy segédkezett volna benne, mert persze nem, csak viccesen hangzik :D. A sztori inkább az, hogy én (sőt a családtagjaim) sem hittem benne, hogy nekem lehet gyerekem, ugyanis állandóan mindenféle női bajom volt fiatal korom óta. Ráadásul - ez most asztrológiához értőknek szól - a Uránusz és a Plútó is az 5-ös házamban van (ami a gyerek háza is), és ebből arra következtettem, hogy nálam majd akadályokba ütközik a gyerekszülés, sőt már a megtermékenyülés is. Ami végül egyáltalán nem így történt, mert egyszer csak fogtam magam, és teherbe estem Lilivel, szépen ki is hordtam, a terhesség alatt sem volt semmi gond, sőt azóta sem, szóval köszönöm szépen, tök jól elvagyok a kislányommal :).

Ezt csak azért írtam le, mert Jenő éppen arról beszélt, hogy bármilyen rossz állást vagy fényszöget látunk valakinek a képletében, nem szabad elrettenteni az illetőt, mert azzal determinálhatjuk őt, ugyanis bármilyen gondolatot ültet el az ember magában, azt valószínűleg meg is fogja valósítani. Minthogy egy bolygóállásnak többféle manifesztációja következhet be, ezért nem éredemes és nem is szabad csak a rosszra gondolni és arra felkészíteni az embert, aki hozzánk fordul tanácsért.

Ezzel kapcsolatban találtam egy nagyon jó mondást, amit be is tettem msn-re, mint egy mottót:

"Akár azt hiszed, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad lesz."

Ez nekem különösen fontos megtanulandó feladat, ugyanis - főleg magammal kapcsolatban - mindig hajlamos vagyok a legrosszabb dolgok bekövetkeztére gondolni. Hiába no, azért a képletemben az az I-es házas Rák Szaturnusz nagyon kitesz magáért :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. nov. 23.

Kis asztrológiai beszámoló

Nagyjából végig veszem, hogy mely jegyek és bolygók hogyan jelennek meg a radix képletemben:

1. Skorpió: a képletemben a Hold és Plútó szembenállásban van egymással, a Szaturnusszal együtt pedig egy "gyönyörű" T-kvadrátot alkotnak. Emiatt elég sokszor viselkedem Skorpió módjára, sajnos leginkább a kellemetlenebb tulajdonságaikat tekintve. A Virág név névmisztikailag a Skorpió Vénusszal van kapcsolatban, a születési dátumom pedig (a nap) ugyancsak a Plútó alá tartozik, ami a Skorpió elsődleges uralkodó bolygója.

Egyébként pedig Skorpió a nevelőapám, a kislányom, és az ex-férjem is. Mindamellett Skorpió jegyű volt az egyik legjobb barátnőm is, akivel már nem vagyok jóban, mert utáltam a skorpiós rossz tulajdonságait (pl. bosszúállás, kicsinyesség, sértődékenység, titkolózás!). Azt hiszem, hogy nem véletlenül vonzom be őket :).

2. Oroszlán: ez a jegy teljességgel hiányzik belőlem, ennek ellenére folyamatosan bevonzom az életembe az Oroszlán jegyű embereket. Már rájöttem, hogy azért, mert ők általában nagyon pozitív beállítottságúak, magabiztosak és hűségesek. Ezek belőlem jobbára hiányoznak, legalább is régebben ez volt rám a jellemző. Mondjuk az IC-m is az Oroszlánban kezdődik, és azért ez is eléggé fontos (ez mutatja állítólag azt, hogy honnan jöttünk, az MC pedig, hogy merre tartunk ebben az életünkben).

Vagy azért vonzunk be különböző jegyeket, hogy a rossz tulajdonságainkra rávilágítsanak (amelyeket mások - de néha még saját magunk elől is - rejtegetünk), vagy azért, hogy tanulni tudjunk tőlük olyan dolgokat, amelyek belőlünk hiányoznak, pedig szükségünk lenne azokra is!

3. Bika: hát ez egyértelmű, mert az én Nap-jegyem is Bika. Mondjuk minden más szilárd és földjegy hiányzik belőlem, úgyhogy nem használom ki túlságosan a jó tulajdonságait. Hacsak azt nem, hogy nagyon (néha már a hülyeségig) lojális vagyok, megbízható és gondoskodó.

Nyilas: itt csak a Neptunuszom áll, de az nagyon sok más embernek is, aki abban a pár évben született, amikor én. Ami viszont nagyon fontos, hogy itt áll a deszcendensem (aszcendens ellentétpárja), ami a külvilágot, a társakat, a partnereket és az ellenségeket is szimbolizálja. Ehhez mérten elég sok ex-barátom született a Nyilas jegyében, Nyilas aszcendensű emberrel pedig folyamatosan sokkal találkozom. A Jupiterem is erősen áll a Halak jegyében és a X-es házban, ami a Nyilas fő uralkodó bolygója.

Persze az sem utolsó, hogy a Nyilas jegyű emberek kifejezetten optimisták, pozitívak és lelkesek, amely tulajdonságokra ugyancsak nagy szükségem lenne - legalábbis a saját dolgaimmal kapcsolatban.

4. Szűz: semmilyen bolygóm nincs a Szűzben, viszont az 5-ös házamat felöleli ez a jegy. Talán egy kis koncentrációs képességet és monotonitás-tűrést kellene ellesnem tőlük? :)

5. Ikrek: az aszcendensem is Ikrek, a születési uralkodó Merkúr is az Ikrekben áll, sőt még a rejtett aszcendensem is Ikrek, szóval nagyon-nagyon jellemző rám az Ikrek mentalitás és viselkedés. Folyamatosan be nem áll a szám, sajnos sokat fecsegek (lám most is milyen litániát írok :), állandóan kérdezgetek, kíváncsiskodom és mindent meg szeretnék osztani másokkal, hogy ők is tudják. A folyamatos gesztikulálásról és mimikáról nem is beszélve...

Rák: az I-es házam felét a Rák jegye teszi ki, tehát társuralkodó a személyiségemben is. Ezek mellett még a Marsom és a Szaturnuszom is a Rák jegyében áll. Bár ne tennék, mert sajna egyik sem túl előnyös állás, bár nem is rossz, hanem amolyan "nem könnyű vele az élet" állás. Mivel a Hold is erősen áll a képletemben (bár nehéz fényszögei vannak jobbára), amely bolygót a Rák ural, ez is hajlamossá tesz a Rák-szerű viselkedésre. Könnyen megsértődöm, túlérzékeny vagyok, biztonságorientált, anyáskodó, ha megbántanak, akkor azonnal visszahúzódom, stb...

6. Kos: hát ööö, akik tudják, hogy mennyit káromkodom, és még az asztrológiát is ismerik, azok rögtön kitalálnák, hogy a Vénuszom a Kosban áll, ráadásul még kvadrátot is alkot a Marssal, amit egyben ural is. Ez hajlamosít a fiús viselkedésre, az öltözködésem sem érdekel igazán, néha agresszíven vezetek, és olyankor csipkézetlenül küldöm el a francba a többi hülye autóst :). Ja, és ez az állás kifejezetten okozhatja, hogy néha az ágyban is domináns vagyok, sőt...

7. Bak: a jegyben magában nincs bolygóm, azonban az I-es házamban a Szaturnusz ücsörög, ami nagyon jellemzően Bak-szerűvé tesz néha. Pesszimizmus, rosszkedvűség, bizalmatlanság, félelem a jövőtől, de úgy egyékbént is mindentől és borúlátás. Hiába, az egyik nagy kedvencem a Dead Can Dance nevű együttes. Hát, ha nekik nem egy Bak-jegyű ember írja a zenét és a szöveget, akkor kitérek a hitemből. Nem ajánlott szuicid-hajlamú embereknek :).

8. Mérleg: csak a Plútó és az Uránusz bolygóim állnak itt, azonban ugyanez a helyzet az összes akkoriban született emberkénél. A Mérleg jegye viszont bezárt jegy a képletemben, az 5-ös házamat teljesen felöleli. Egyébként a Mérlegektől sokat kellene tanulnom, éppen ezért sokkal is találkozom, de a legtöbbször inkább idegeseítenek, mert túlságosan diplomatikusak és nem szeretik a konfliktusokat, még annyira sem, hogy egy-egy kellemetlen kérdést megbeszéljenek (például a partnerükkel). Ettől függetlenül némi diplomáciai érzéket és finomságot átvehetnék tőlük :).

Halak: a Hold és a Jupiter is a Halakban áll a képletemben. A Hold egyben a hyleg is, a Jupiter pedig az összes többi bolygómat uralja (kivéve a Merkúr, mert az önmagát az Ikrek által), mellesleg a X-es házban áll. Ráadásul a Halaknak még a Jupiter is az uralkodó bolygója (a Neptunuszon kívül). A Napom és a Merkúrom a 12-es házban áll, ami a Halak mundánháza. A Halak tulajdonságai tehát nagyon jellemzőek rám, ráadásul még a Neptunusz és a Jupiter is T-kvadrátban van a Merkúrommal, ami egyben a születési uralkodóm. Lehet azt mondani, hogy a másik jegy, ami a legjellemzőbb rám, az a Halak. Ebből kifolyólag néha kissé paranoid jeleket mutatok, amit régebben nem hittem el a környezetemnek, de már én magam is többször szembesültem vele, tehát most már teljes gőzzel harcolhatok ellene :). Például néha rendkívül bizonytalan is vagyok, de ez lehet még az Ikrek jegye miatt is.

9. Vízöntő: abszolút hiányzik belőlem, illetve mégsem annyira, mert a Napommal és a Holdammal az Uránusz (ami a Vízöntő uralkodó bolygója) szép szoros quincunx-ban van (ez az úgynevezett Yod-aspektus, amit Isten ujjának is neveznek), és tág orbiszban kvadrátolja a Marsomat. Továbbá a Merkúrommal van egy sesquiquadrátja, amely ugyancsak félfényszög, de azért kis orbisszal jelentősen hajlamosíthatnak egy bizonyos viselkedésre. Azonban, hogy örömre is okom legyen, van két kellemesebb fényszögem is: az Uránusz trigonban van az Aszcendensemmel és szextilben az MC-mel.

A Vízöntők egyébként kicsit őrültek, soha nem azt csinálják, amit a többiek, kicsit különcök és akár még idegbetegek is lehetnek. No, ez rám azért nem jellemző :). Természetesen az MC-m ebben a jegyben kezdődik. Akkor erre kellene haladnom?! Mondjuk a függetlenség és az őrület egy bizonyos foka már megvan :).

Húú, hát ez egy kicsit hosszúra sikeredett. De hát nem hazudtolhattam meg az Ikrek-Merkúromat... meg persze nem is tudtam volna :). Gondolom, hogy más nem lesz rá igazából kíváncsi, hiszen ki az a kitartó, aki egy blogos kisregényt képes elolvasni, ráadásul úgy, hogy annak a felét jóformán nem is érti. Legközelebb azért megpróbálok majd érthetőbb lenni, legalább is mire elkezdek majd elemezni, meg kell tanulnom a szakszavakat átültetni a mindennapi beszédbe.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. okt. 26.

Nap a Skorpió jegyében

Elfelejtettem elújságolni, hogy a Nap átment a Skorpió jegyébe október 23-án 21:15 óra körül. Ilyenkor sokkal befelé fordulóbbak lehetünk, jobban magunkba mélyedhetünk, és talán egy kis depressziót is hozhat magával ez a Nap-állás. Az azért eléggé szembeötlő volt, hogy - ha jól emlékszem -, pontosan 23-án este kezdett el esni az eső, és onnantól néhány napig folyamatosan esett is, hiszen a Skorpió az egyik vizes jegy, az őszi.

Az az érdekes, hogy például azok a gyerekek, akik ilyenkor a két jegy határán születnek, majd nagykorukban azt hiszik magukról, hogy mindenképpen Skorpió nap-jegyűek, holott ha még este 9 előtt születtek, akkor igazából Mérlegek. Ez természetesen mindenkivel így van, aki két jegy határán született. Volt olyan ismerősöm, aki 38 év után közvetve tőlem (közvetlenül a barátnőjétől) tudta meg, hogy ő igazából nem Vízöntő, hanem Halak nap-jegyű, amit azért eléggé furi érzés lehet.

Jó tanács erre az időszakra: kicsit próbáljon meg mindenki jobban magába szállni, elgondolkozni az életen és a halálon, ugyanis az sem véletlen, hogy ilyenkor van a Halottak napja, hiszen a Skorpióhoz tartozik a halál témaköre is. Ebben az időszakban az érdeklődési körünkbe kerülhet a spiritualizmus, minden amiről nem tudtunk eddig vagy nem hittünk benne, az okkultizmus, az önismeret, intenzívebb lelki életet élhetünk, stb... Használjuk ki ezt az egy hónapot az önismeretre, a dolgokon való elgondolkozásra, a régitől való megszabadulásra, haszontalantól való elszakadásra, és a VÁLTOZÁSRA!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. okt. 10.

Asztrológiai előadás

Elmentem szombaton egy asztrológiai előadásra, amit az iskolám szervezett. Minden hónapban van, de amióta Lili megszületett még nem voltam egyen sem. Most viszont már nagyon hiányzott, mert valahogy ezzel is jelzem a Sors felé, hogy igen, készen állok megint visszatérni a gyökereimhez, és elkezdek foglalkozni ismét az ezoterikus tanokkal. Az előadás első részében levetíttek egy Szepes Mária interjút, amit anno direkt dr. Janák Lajosnak adott. Nagyon érdekes volt, szokásához híven csupa okos és szép dolgot mondott, bár azt hozzá kell tennem, hogy a hangosítás miatt csak minden második szót hallottam :(. Az volt, hogy mondott egy nagyon jónak ígérkező gondolatsort, aminek éppen következett volna a csattanója, azaz a legfontosabb szava, amit aztán nem hallottam. Ami a legfőbb gond volt, hogy mások sem, csak néztünk egymásra kérdőn, hogy most akkor mit is mondott. Mindent összevetve azonban nagyon jó és hasznos volt meghallgatni, hiszen ő volt Magyarország egyik legnagyobb spirituális tanítója! Kár érte, jó lett volna vele egyszer élőben is találkozni! Bár ki tudja, majd talán a következő életünkben... :)

Az előadás második felében a Bán Tamás tanár úr tartott értekezést arról, hogy az asztrológiai képletben mi mutatja az életerőt. Ebből még tanulságosabb dolgokat vontam le, mert például az én Napom és Merkúrom (az Aszcendensem ura is) a 12-es házban van. Emiatt mindig meg voltam egy kicsit rémülve, hogy jaj, majd akkor bekerülök valamilyen intézetbe, fegyházba, vagy neadjisten egy zárdába :). Persze, viccesen fogalmazok, de tényleg nem a legelőnyösebb állás egy radix képletben... Természetesen ez ennél sokkal bonyolultabb, de a lényeg az, hogy ha elkezdek ismét az okkultizmussal, spirituális tanokkal, vagy az asztrológiával foglalkozni, akkor a 12-es házat itt felvállalom, és nem kell például szembesülnöm különböző betegségekkel. Ezt tulajdonképpen éreztem is, mert jó másfél éve nem foglalkoztam egyáltalán ilyen dolgokkal, és ezalatt az idő alatt állandóan volt is valamilyen bajom (szerintem főleg pszichoszomatikusan jöttek ki). Ez most megszűnt, most sokkal jobb kedvű és optimistább lettem, és hiába vagyok egyedül (persze Lilivel - tehát mégsem annyira egyedül :), mégsem érzem magamat magányosnak. Igyekszem a 12-es ház pozitív manifesztációit megélni.

Tulajdonképpen nekem világéletemben szükségem volt az egyedüllétre. Pontosan azért nem kötöttem le magamat régen sem, mert nem bírtam elviselni, ha valaki állandóan a nyakamon lóg, és mindig együtt kell lenni vele. Ez nagy dilemmám volt akkor is, amikor összeköltöztünk. Igazából lehetséges, hogy ez is frusztrált belülről, hogy egyszerűen nem azt az életet éltem, amit a bensőm, a lelkem megkívánt volna. Titkon talán bíztam is abban, hogy végül egyedül maradok Lilivel?! Nem tudom, de mindenesetre az biztos, hogy nagyon régen nem éreztem ilyen jól és kiegyensúlyozottan magamat lelkileg, szellemileg és érzelmileg egyaránt. Sajnos az a véleményem, hogy nem igazán kifizetődő bolondul szerelmesnek lenni, mert mindig beigazolódik a mondás igazságtartalma: "a szerelem öl, butít és nyomorba dönt", amennyiben nem tudunk idejében kikecmeregni az érzelmek béklyójából. A testiségről most inkább nem ejtek szót, hiszen még dúlnak bennem az anyai hormonok, tehát egyelőre nem ez a legfőbb gondolatom...

Ellenben előző nap, péntek este nagyon jót beszélgettem egy barátommal pontosan ilyen témákról. Érdekes volt, hogy a közöttünk feszegetett témák közül jó néhány előkerült az előadáson is, ami ugyancsak nem lehetett véletlen. Nagyon régen nem éreztem ilyen jól magamat valakinek a társaságában, mert végre feltöltődtem pozitív energiával, egy olyan emberrel beszélgethettem, aki eléggé spirituális beállítottságú, és aki ebben a témában egyenrangú félként kezel, sőt kifejezetten ad a véleményemre. Még több ilyen estét magamnak! :)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. szept. 15.

Megérzés

Beszélgettem valakivel, aki nem hisz az asztrológiában. Megkérdeztem, hogy milyen jegyű, mert régebben találkoztunk, és azóta érdekelt a dolog. Azt mondta, hogy találjam ki. Mondtam neki, hogy kettő tippem van, de a legelső mindenek előtt a Bika, mert egyszerűen olyan jellegű az illető, olyan a beszédstílusa, a modora, stb... Ismerem a Bika jegyűeket jól, hiszen én magam is az volnék, vagy mi :-). Bár nálam megtévesztő az Ikrek Aszcendens, hiszen annak az ura, a Merkúr is az ikrek jegyében található.

Visszatérve az illetőre, az első tippen nagyon erősen a Bika volt, utána jött a halak, majd a Mérleg. Azt mondta, hogy az egyik tippem nagyon közel van a nap-jegyéhez. A Napja az Ikrekben található, de ráadásul úgy, hogy május 22-én született (a Bika-Ikrek határán). Mondtam neki, hogy akkor így látatlanban megmondom, hogy a személyes bolygói közül valószínűleg több is a Bika jegyében áll, mert nagyon erősen érzem rajta a Bika-jelleget, és olyan még nem volt, hogy ne találtam volna el valakinek az Aszcendensét, Marsát, Napját vagy valamilyen bolygóállását. Nagyon erős "orrom" van az ilyenekhez :-).

Láss csodát, hát megnéztem a radix képletét, ahogy hazaértem. A Napja az Ikrek legelején, a Merkúrja, a Vénusza és a Holdja is a Bikában áll! Szóval, igencsak jól éreztem, mert majd az összes személyi jelölője a Bika jegyében áll. Ráadásul nagyon sokszor előfordul, hogy valamelyik személyes bolygó a Nap-jegyet megelőző vagy követő jegyben áll. A Hold már korántsem biztos, hiszen az akárhol állhat a nap folyamán, nála érdekes módon még az is a Bikában található. Ezt most főleg magamnak írtam le bizonyítékul, hogy igenis működik az asztrológia, hiszen alig ismerem az illetőt, de mégis ráéreztem a személyiségére. Természetesen neki is szánom, hogy ha majd ezt elolvassa, lássa: itt az ideje annak, hogy legyen nyitottabb az asztrológiára, és minden más ezoterikus témára :-).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2007. aug. 12.

Tranzitok

Most szakzsargon következik, úgyhogy ha valakit idegesít az ilyen, az inkább ne olvassa el :-). Azoknak ajánlanám csak, akik értenek egy kicsit az asztrológiához. Legyen szíves senki ne gondolja azt, hogy direkt használtam érthetetlen szavakat, csak éppen nem tudom máshogyan elmondani, ugyanis azt még nem tanultam meg, hogyan kell. Egyelőre erre telik, de legalább én megértem, és azért még jó néhányan.

Igazából csak magam miatt szeretném leírni, mert érdekes látni, hogy mennyire összefüggnek a napi történések a bolygómozgásokkal. Legalábbis az én életemben látom őket, ráadásul mostanában úton-útfélen azt hallom, hogy rengeteget veszekszenek és vitáznak az emberek egymással, általában a szerelmi kapcsolatokban.

A Vénusz retrográd éppen, ami egy dolog, bár ez sem kellemes ennél a bolygónál. Viszont, ami fontosabb ennél, hogy már csak fél fokos orbiszon belül van, és szépen együttáll a Szaturnusszal, ami holnapra be is következik. Mindez az Oroszlán legvégén, úgyhogy most az Oroszlán érdekeltségű emberek ugyancsak megérezhetik a hatását, főleg azok, akik a jegy legvégén születtek, ugyanez igaz a Vízöntőkre (szembenálló), Bikákra és Skorpiókra (kvadratikus jegyek) is. Na basszus, pont most jutott eszembe, hogy nekem a Bika legvégén áll a napom, hát érzem is rendesen a gázt :-(. P-nek pedig - mondanom sem kell - Skorpió a napjegye, ugyancsak a vége felé.

Persze, mindezekhez ugye hozzá kell venni kinek-kinek a saját radix képletét (horoszkópját), és ha még ahhoz is vet a Vénusz-Szaturnusz konjunkció valamilyen nehéz fényszöget, akkor az súlyosbítja a helyzetet. Nekem pl. a Halak Holdammal alkot egy majdnem egzakt quinqunx-ot, ami egy elég kellemetlen fényszög - ahogyan én megéltem eddig az életem során. Dr. Dubrovszky László azt írta, Kalo Jenő pedig azt mondja róla, hogy olyan érzés, mint amikor az embert dőrzspapírral simogatják. Egyszóval nem kellemes. Na, de mindegy…

A Vénusz egészen szeptember 8-áig retrográd lesz (július 27-től az), amikor is már az Oroszlán 16 foka körül fog mozogni, úgyhogy akkor kössék fel a középtájon születettek is a gatyájukat! Bár az már korántsem lesz ennyire gáz, legalábbis akkor már a Szaturnusz átmegy a Szűz jegyébe, tehát nem fog konjunktálni a Vénusszal, csak majd sokkal később (október 14-én), de akkor már a Szűz elején lévőket fogja érinteni. Plusz egy kicsit a Halak, Ikrek és Nyilas elején született emberkéket.

Most még van egy további kellemetlen Nap-Neptunusz oppozíció is, ami ugyancsak okozhat feszültséget az emberben. Illetve sokkal inkább egyfajta összevissza gondolkodásra való hajlamot, zavarodottságot, ide-oda kapkodást, döntésképtelenséget, stb… Ehhez majd még hozzájön napokon belül az is, hogy a Merkúr együttáll majd a Nappal, és így az is szembekerül a Neptunusszal. Ez majd nekem lesz igazán érdekes, mert az én képletemben eleve szemben áll a Merkúr a Neptunnal (Ikrek és Nyilas jegyekben).

Ja, most csekkoltam le, ezek az igen rossz bolygókapcsolatok pontosan hétfőn (Vénusz-Szaturnusz együttállás, Nap-Neptunusz szembenállás) és kedden (Merkúr-Neptunusz szembenállás) lesznek egzaktok, azaz teljesednek be.

Csak azt nem tudom a hülye asztrológia-mániás fejemmel, hogy akkor most ilyenkor lépni kell, mert a bolygók megmutatják és előhozzák azt, ami rossz, vagy inkább várni kell, mert akkor most csak mindent rosszabbnak élünk meg?! Ez a nagy dilemmám… Az biztos, hogy ilyenkor sokkal több kapcsolat és házasság ér véget, mert nem elég, hogy az emberek egyfajta érzelemmentességet és kiábrándultságot érezhetnek, de még meg sem tudják beszélni a dolgokat és problémákat, ugyanis a két Neptunusz-oppozíció ezt teljességgel meggátolja.

Hát akkor jól fel van adva a lecke, mindenki tegyen belátása szerint, de én szóltam előre… :-)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!