Angyalok bejegyzései

2010. nov. 19.

Feléledtem megint :)

Megint felébredtem, pedig most kellene a téli álmot aludnom :). Nagyon jó a kedvem és pozitívan tekintek a jövő elé! Elváltam november 9-én a férjemtől jogerősen is, a legelső tárgyaláson. Ez nem történik meg túl sűrűn, hiszen kiskorú gyerekünk van, Lili éppen november 10-én volt négy éves. Viszont már több, mint három éve külön élünk, ezért a bírónő felajánlotta, hogy ott azonnal el tud minket választani, ha beleegyezünk. Nem is gondoltam volna, hogy ennyit számít egy papír, mert azóta olyan szinten lenyugodtam, hogy el sem tudom mondani, és ez nekem nagyon nagy öröm! Előtte nem tudtam normálisan a volt férjemre gondolni, azóta nincs bennem semmi gyűlölet, megnyugodtam. Egyébként én adtam be a válópert még a nyáron, és most végre megkönnyebbült a lelkem. Az is érdekes, hogy a válásig majd mindennap sírtam, mert folyton rossz volt a kedvem, el voltam keseredve, a válás óta eltelt tíz napban egy könnycseppet sem ejtettem semmiért és senkiért. A válóper beadása előtt kitettem cigánykártyát arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha beadom és mi lesz, ha nem adom be a válópert. Érdekes módon akkor arra, hogy nem adom be, a lehető legrosszabb lapok jöttek ki, arra pedig, hogy beadom, nagyon jókat mutatott a kártya. Ezen akkor eléggé meglepődtem, de mivel tudtam, hogy a kártya soha nem hazudik, ezért megtettem ezt a lépést és íme... :)

Persze, ezt azért az Angyaloknak is köszönhetem, hiszen ők kezdtek el bombázni azzal az üzenettel, hogy váljak el, úgy megkönnyebbülök és végre tudom élni tovább az életemet. Ezért nem szabad soha megijedni semmitől sem, amitől amúgy az egónk megrémül, mert az Angyalok és az Univerzum mindig jobban tudja, hogy mi a jó nekünk, mint mi saját magunk! Saját magunk alatt az egónkat értem, és nem a Felsőbb Énünket, aki ugyancsak jól tudja, hogy mit kellene tennünk, de mi sokszor nem hallgatunk rá. Azt hiszem, hogy a Felsőbb Énünk és az Angyalok próbálnak velünk kommunikálni az intuíciónk által, csak nem mindenki és nem mindig fogékony rá.

Egyszóval: örülök és boldog vagyok, s újra SZABAD! Végre az energiáimat is a megfelelő helyekre és emberekre tudom koncentrálni!!!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. okt. 3.

Angyalok

Sokáig eltűntem, nem volt kedvem írni. Történtek dolgok velem, érdekesek és unalmasak egyaránt. Mostanában, jó ideje úgy érzem magam, mint aki egy sötét erdőbe tévedt, amiről tudni lehet, hogy van kijárata, de fogalmam sincs, hogy merre van az arra… Sőt, ha még fokozni is lehet, akkor egy olyan erdőben vagyok, amelyre még a köd is leszállt.

Lehet mondani, hogy: na, egy asztrológus, aki nem tudja, hogy mit akar az élettől és mi az életcélja. Valóban, egy kicsit most elveszettnek érzem magam, stagnál az életem, de abban bízom, hogy ilyenkor történnek belül a legnagyobb és legfontosabb folyamatok, amikor kívül semmi látványos nem zajlik.

Most egyébként nem is annyira az asztrológia érdekel, mint inkább az Angyalok (Ark- és Őrangyalok). Érdekes módon – bizonyára nem véletlenül – a könyvtárban az eddigi nyolc asztrológiai könyv helyett, öt angyalos könyv került a szemem elé, további négy Feng Shui-s könyvvel, így őket hoztam ki. Eddig annyira nem érdekelt ez a téma, bár mindig éreztem, hogy vannak segítőink, most azonban hetek óta csak az Angyalok “ostromolnak” minden irányból :). A múltkor is például elmentem befizetni néhány csekket a postára, erre milyen könyv néz velem farkasszemet egy vitrinből?! Horváth Andrea (aki mellesleg egy ismert asztrológus is): Őrangyalok pedig vannak című könyve. Jó könyv, és ez már legalább az ötödik angyalos témájú egy hónapon belül. Biztosan megvan a jó oka, hogy most vették fel velem a kapcsolatot ennyire intenzíven…

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!