2010. február

2010. febr. 28.

Ezo.hu - hasznos oldal

Van egy oldal, amit nagyon szeretek. Lehet rajta különböző kártyajóslásokat kérni, én például majd minden nap húzok Crowley napi kártyát, annak ellenére, hogy itthon is van 7-8 féle jóskártyám (különböző tarot és cigánykártya paklik, sőt még Lenormand is).

Viszont ami most nagyon megtetszett, az a Bioritmus "méricskélő". Eddig is megnéztem néha és működött is, de most valahogy különösen eltalálta, hogy nagyon rossz hangulatban vagyok. Ami külön érdekes, hogy tegnap volt a legrosszabb hangulatom (az utóbbi egy hónapban), ma pedig a második legrosszabb. Ez nem jó hír, de az igen, hogy ezen a bioritmus görbén pontosan ezt a két napot mutatta a legalacsonyabb szintűnek az érzelmi síkon, ami teljességgel igaz is. Fizikálisan valóban a topon vagyok, ilyenkor kellene gyorsan világgá menni, mert valószínűleg messzire jutnék :).

A viccet félretéve, tényleg működik a dolog, és legalább ilyenkor megnyugszik az ember, hogy nem baj, pár hét múlva megint jó lesz. Ami a legérdekesebb az egészben, hogy mindezek egybevágnak az asztrológiával is, úgyhogy tényleg igaz, hogy minden mindennel összefügg.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 27.

Merkúr-Neptunusz konjunkció

Ma egyébként, sőt éppen ezekben az órákban lett egzakt (pontos) a Merkúr és Neptunusz konjunkciója (magyarul szebben: együttállása) a Vízöntő jegyében. Ehhez néhány órán belül, olyan este 8 körül csatlakozni fog a Hold szembenállása az Oroszlán jegyéből.

Ilyenkor én nem igazán ajánlanám senkinek sem, hogy komolyabb összegért vásároljon (például házat vagy autót). A Merkúr a kereskedelem bolygója, de a Neptunusszal együtt már nem biztos, hogy később is olyan jó üzletnek tűnik a dolog, mint a tranzit idején. Hajlamos elhomályosítani a racionális gondolkodást, és van esély arra is, hogy becsapják az embert, mert például nem egészen olyan jó állapotú egy autó, mint amilyennek beállítják.

Szerződések megkötését is érdemesebb későbbre halasztani, bár szerencsére szombaton nem nagyon szokás szerződéseket kötni. Ha azonban nem lehet elkerülni a vételt vagy szerződéskötést, akkor az előbbinél nagyon alaposan át kell vizsgálni a megveendő tárgyat, ingóságot vagy ingatlan, míg az utóbbinál "nagyítóval" és betűnként kell végigolvasni a szerződést, hogy semmi ne kerülje el a figyelmünket!

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 27.

Szaturnusz-Plútó kvadrát 2.

Eszembe jutott még az is, hogy a múltkori bejegyzésemből kifelejtettem, hogy mi mindenhez lehet köze ennek a mostani (elég hosszan elhúzódó) Szaturnusz-Plútó kvadrátnak.

Nem csak ahhoz, hogy annyi kapcsolat bomlik fel, mert ezt más tranzitok is elő szokták idézni, például az ezt megelőző Szaturnusz-Uránusz szembenállás is, amely nagyon sokáig tartott, de most már szerencsére orbiszon kívülre kerültek egymástól :). A két tranzit viszont nagyban különbözik egymástól, hiszen az utóbbinál (az Uránusz miatt) inkább hirtelen és főleg meggondolatlanul szakadtak meg kapcsolatok, házasságok, míg a Plútó tranzitnál nagyon is végig gondolt lépések vezettek a szakításokhoz, illetve válásokhoz.

Visszatérve a mostani Szaturnusz-Plútó kvadráthoz, szerintem szépen jelzik a mostani nagy "lebukásokat", a hatalommal való visszaéléseket, amit egy darabig el lehet tussolni, de egy idő után a Sors úgyis benyújtja a számlát értük. Na, most jött el ezeknek az ideje ezzel a tranzittal, és szerintem még jó darabig nem is lesz vége, és még több országos érdekeltségű nagyvállalatról fognak kiderülni a "turpisságok", pénzzel és hatalommal való önérdekű túlkapások. Ezeknek most van itt az ideje, és remélhetőleg egy kicsit kitisztul Magyarország "koszos" levegője (már képletesen szólva).

Nem olyan rossz ám ez a tranzit, mint amilyen a híre. Az a jó benne, hogy az embernek most lehetősége van a megváltozásra a változtatásra. Ha most nem lép valaki, mert nem eléggé hajlékony, akkor a sors majd egy picit besegít, ami egy merev és rugalmatlan embernek nagyon rosszul fog esni, de ez szükségszerű lesz. Van egy nagyon okos kínai mondás, ami az egyik kedvencem: "az a fa, amelyik nem hajlik, az törik" - vagy valami hasonló. Ez nagyon szépen kifejezi ennek a tranzitnak a lényegét, sőt az összes transzcendens bolygó-tranzit lényegét.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 18.

Tranzitok

Elég sok mindent elfelejtettem lejegyezni, pedig mostanában voltak jó kis tranzitok.

Ami a legfontosabb, hogy vasárnap (február 14-én) hajnali 3:50 körül volt Újhold, azaz Nap-Hold együttállás a Vízöntő jegyében. Minden ilyen időszak arra a legjobb, hogy ilyenkor kezdjünk bele új dolgokba, bár azt hozzá kell tennem, hogy a Neptunusz is ott állt velük, aki kissé homályosabbá és zavarosabbá teszi a képet. Ilyenkor nem teljesen áttekinthetőek a részletek, vagy nagyon oda kell figyelni a becsapás és csalódás veszélyeire is. Ha az egészséget vesszük, akkor ilyenkor nagyon jó böjtölni, vagy olyan műtétet elvégeztetni, aminek nincs köze az alsó lábszárhoz. Persze, a műtétre az időpontokat nem igazán kezelik az orvosok kívánságként, de azért egy próbát megér, ha nem sürgős.

Ma hajnali 3:10 körül konjunkcióba került egymással a Vénusz és a Jupiter a Halak elején, ami leginkább a Halak, Rák és Skorpió szülöttekre hat pozitívan (leginkább azokra, akik február 25, június 29. és október 30. +- 3 napban születtek). Ez a nap nagyon kedvező mindenféle kapcsolatra, legyen az akár párkapcsolati, akár üzleti. Ilyenkor sokkal színesebben látjuk a világot, jobb a kedvünk, jobban szeretjük az embertársainkat, érdemes például ilyenkor házasodni :). Persze, ezt jókor írom, hiszen az esküvő időpontját jó egy hónappal előre be kell jelenteni. Ilyenkor sokkal szerelmesebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érezhetjük magunkat a már meglévő párkapcsolatunkban, sőt ha valakivel most találkozunk, akkor a vele való kapcsolat valószínűleg hosszú távon is kellemes lesz.

Ez az időszak jó az üzleti befektetésekre is, minden pénzügyi manővernél a segítségünkre lehet a két szerencse-bolygó "románca". Ettől függetlenül azért azt figyelembe kell vennünk, hogy a Mars és a Szaturnusz is még mindig (látszólag) retrográd mozgású, ami lelassíthatja a dolgok menetét. Viszont ami jó hír, hogy még ők ketten is pontos (harmonikus és segítő) szextil fényszögben vannak egymással, az Oroszlán és Mérleg jegyek legelején.

Egyszóval most szeressünk és kössünk üzletet, ez egy jó időszak mindkét tevékenységre :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 12.

Bejött :)

A tegnapi - nekem nem annyira tetsző - hír mellett az viszont örömmel tölt el, hogy bejött, amit 7-én írtam az időjárásról. Tegnap 11-én valóban eléggé csapadékos volt az idő, igaz, elég furcsa volt, hogy eső és hó is esett egymás után. Tehát akkor ezt jelenti az, hogy a Vénusz most a Halak jegyébe ment át, amely hiába az utolsó téli jegy, de inkább esőt hoz, mintsem havat. Az a Vízöntő dolga, amit pedig a Merkúr meg is hozott 10-én, amikor jegyet váltott. Mindegy, ami tuti, hogy március 7-én végre átmegy a Vénusz a Kos jegyébe, akkor pedig elvileg jönnie kell a tavasznak.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 12.

Eredmény

Mégsem olyan egyszerű az élet, mert amit elterveztem, azt olyan formában nem tudom véghez vinni, amint az megtudtam az asztrológia tanáromtól :(. Persze, végül is eleget hallottam a mondást: "ember tervez, Isten végez". Most mondhatnám, hogy már akkor is ugyanezt a választ kaptam, amikor kártyát húztam a témára, de most még plusz megerősítést kaptam, hogy felejtsem el a dolgot. Így elég értelmetlen a posztom, de tök mindegy, másoknak úgysem kell tudni mindenről. Mondjuk, nem is lehet mást várni egy 12-es Nap házas embertől, mint amilyen én vagyok, ráadásul még a születési uralkodóm, a Merkúr is a 12-ben (titkok házában) van.

Az egómnak természetesen nem tetszik ez a megoldás, de nem tehetek mást, mert nem merek kockáztatni. Ugyanis én is ismerem annyira a saját születési horoszkópomat, hogy lássam benne a vészjósló jeleket, amikre most külön figyelmeztetett Takács Tibor. Ő egy fantasztikus asztrológus, hatalmas a tudása, nagyon felnézek rá emiatt! Egyébként vicces, hogy már végig jártam minden hazai nagy asztrológiai iskolát, először pár évig Kalo Jenőnél tanultam, aztán néhány évet Janák Lajosnál, akinél végül le is vizsgáztam, azaz okleveles asztrológus lettem, most pedig három másik volt osztálytársammal Takács Tiborhoz járunk.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 10.

Jókor a jó helyen...

Ma este fél 9 körül történt valami olyan, ami még inkább elősegíti az elengedést az életemben. Kifejezetten nagy megkönnyebbülést éreztem egy olyan helyzetben, ahol más inkább rosszul lett volna, nekem viszont jó hangulatom lett utána :).

Az angyalok és a sors mindig tudja, hogy éppen mikor kell jó helyen lenned ahhoz, hogy összefussanak a dolgok és az emberek Ezt hívják szinkronicitásnak, és utólag még azt is megmagyarázza, hogy miért kellett a leglassabb sorba beállnom a pénztárnál, és miért kértek előttem számlát a vásárlásról. Ugyanis emiatt a bevásárlásom pont annyi ideig tartott, hogy már szét untam magam, viszont így éppen akkor értem arra a sarokra, ahol a fontos dolgok ma este eldőltek.

Meglepő és mulatságos, hogy mennyire megkönnyebbültem, köszönöm Istenem (és persze neked is kedves Őrangyalom)!

Figyeljétek ti is a jeleket, mert rengeteg van belőlük! Sokszor éppen az szolgálja a fejlődésünket és továbblépésünket, amelynek akkor a legkevésbé sem örülünk - mindig erre gondoljatok, ha látszólag bosszantó dolog történik az életetekben!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 10.

Szaturnusz-Plútó kvadrát

Pár mondatot szeretnék írni erről az igen komoly bolygó konstellációról, amely a Szaturnusz és a Plútó között alakult ki most már másodszor.

Igazság szerint január 31-én volt a pontos kvadrát a két tranzitáló bolygó között. Ez most azért is különösen fontos, mert a Szaturnusz retrográd (látszólagosan hátráló) mozgásban van, ami azt idézi elő, hogy olyan dolgok kerülnek ismét elő, amelyek a múltban már lezártnak tűntek. Először tavaly november 15-én kerültek kvadrát fényszögbe egymással, de már ezen időpont előtt elkezdődtek azok a folyamatok, amelyek most visszatérnek az ember életébe, és végül majd augusztus 21-én kulminálódnak. Akkor fog ugyanis ez a két erőteljes bolygó ismét találkozni - immár harmadszorra és utoljára ebben a feszítő, kvadrát fényszögben. Akkor fog lezáródni, eldőlni a novemberben elkezdődött, mostanában visszatérő témák végső kimenetele.

Tudom, hogy rébuszokban fogalmazok, laikusok számára ez így nem igazán érthető, de mindenkitől elnézést kérek, mert ezt főleg magamnak dokumentálom, hogy majd legyen mit visszaolvasni. Annyit azért magyarázatképpen hozzáfűznék, hogy ennek a Szaturnusz-Plútó kvadrátnak nagy köze van ahhoz, hogy mostanában annyi kapcsolat bomlik fel, robban szét "tragikusan" és visszavonhatatlanul. Végig gondoltam, hogy legalább négy celeb párból (neveket nem említek, úgyis tudja mindenki) hárman tavaly év végén költöztek el a párjuktól mindenki nagy megdöbbenésére. Mivel asztrológusként jól ismerem e két bolygó természetét, így ismeretlenül is állítani merem, hogy mindegyik kapcsolatban, házasságban nagyon-nagyon komoly és már régóta húzódó problémák lehettek, ugyanis ezek a bolygók csak úgy döntenek romba valamit, ha az már amúgy is a végét járja, és már itt van az ideje a tovább lépésnek, az elengedésnek és a befejezésnek. Valószínűleg tartom, hogy ezeknél a kapcsolatoknál is augusztus 21-ig felkerül az i-re a pont, azaz végleg lezárulnak, addig van idő arra, hogy minden alany végig gondolja, hogy érdemes-e úgy tovább folytatni a dolgokat, ahogyan eddig próbálták. Nem lehetetlen egyébként ilyen bolygó állásokkal sem a békülés, de már csakis úgy, hogy az elavult és fejlődni képtelen régi dolgokat felváltják azok az értékek, amelyek valóban hasznára vannak minden félnek.

Ez a mostanii fényszög-kapcsolat egyébként leginkább azokra hat, akiknek a négy kardinális jegy elején áll (Mérleg, Bak, illetve a Kos és Rák) a Napjuk, vagy bámely más bolygójuk, illetve főbb háztengelyük, például az Aszcendens-DSC vagy MC-IC tengely. Persze, ezt mindenkinél személyesen lehet csak kivesézni úgy, hogy az ember látja a pontos születési képletet, de mindenki legyen biztos benne, hogy amennyiben a mostani időszak alatt sorsdöntő változásokon megy keresztül az élete, kapcsolatai szakadtak meg, akkor ő is érdekelt e bolygó konstellációban. Jó tudni, hogy azt, amit most olyan nehezen és fájdalmasan élünk meg, az később kitisztítja a levegőt és új élettel tölti meg a mindennapokat. Ez a két bolygó, főleg a Plútó csak úgy tud működni, hogy le kell rombolnia mindent, ami már nem megfelelő az ember életében, hogy a romokból új utakat nyisson meg és perspektívákat mutasson. Ismeri mindenki a saját hamvából feltámadt Főnix madár jelképét, amely hagyományosan a Plútóhoz és a Skorpió jegyéhez köthető. El kell engedni mindent, ami régi, elavult és már nem szolgálja a fejlődésünket! Most nehéznek tűnik, de később megkönnyebbülten fogunk visszatekinteni erre az időszakra.

Egyébként őszintén megmondom, hogy ez a konstelláció most engem is mélyen érint, ugyanis a radix Szaturnuszomat és Plútómat is aspektálja, amelyek között ugyanilyen nehéz kvadrát fényszög található. Én aztán tudom, hogy nagyon megszenved(t)em ezt az időszakot, de már most kezdem érezni, hogy hamarosan megkönnyebbülök és elengedhetem a régi terheket, visszahúzó kapcsolatokat és elavult dolgokat. Mindenkinél személy szerint az dönti el, hogy milyen életterületein omlanak össze a "kártyavárak", hogy a horoszkópjában hol, mely házakban találhatóak azok a planéták (vagy tengelyek), amelyeket érint ez a két "nagyfiú".

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 7.

Időjárás

Sokkal szebbek azóta a virágaim, amióta vizes napokon (Rák, Skorpió, Halak) locsolom őket :-).

Már megint esik a hó, de még mennyire. Az egyik előző posztomban írtam arról, hogy ez a nagy havazás valószínűleg a Vízöntőhöz köthető, merthogy most nem csak a Nap, de a Vénusz és a Neptunusz is ott tartózkodik. Erre néhány nappal ezelőtt olvastam egy asztrológiai könyvben, hogy a régi asztrológusok a Vízöntőhöz társították a sok csapadékot. Nyáron az esőt, télen a havat és valóban, ahogyan végig gondoltam, nyáron sokszor akkor vannak a nagy esőzések, amikor a Hold a Vízöntőben jár.

Ez egyébként azért érdekes, mert a Vízöntő nem vizes, hanem levegős jegynek számít. Ugyanígy sokakat meg szokott téveszteni a Skorpió jegye, ami nem tüzes - ahogyan sokan hiszik - hanem vizes jegy.

Kíváncsi leszek, hogy miként alakul a további időjárásunk, ugyanis most néztem meg, hogy február 10-én még a Merkúr is csatlakozik a "csapathoz", és belép a Vízöntő jegyébe, a Vénusz pedig 11-én már a Halak jegyében folytatja útját, ami az egyik téli vizes jegynek számít, és ugyancsak nagyon sok csapadékot szokott hozni a hideg mellé. Ezek szerint március elejéig ilyen idő marad, ameddig a Vénusz át nem megy a Kos - első tavaszi és tüzes - jegyébe?! Kíváncsian várom a fejleményeket, persze szigorúan gumicsizmában :).

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 5.

Hold a Skorpióban

Tegnap óta Skorpióban van a Hold, így ma fogom meglocsolni a virágaimat. Bár kifejezetten erre a jegyre nem írják a viráglocsolást, én mégis azt gondolom, hogy mivel vizes jegynek számít, így ez is egy alkalmas nap rá.

Állítólag vizes napokon jó mosni is, mert szebben tisztulnak a ruhák. Ki tudja, még nem próbáltam, de hátha igaz. Tessék ma mosni, ha valakinek összegyűlt a szennyese :).

Ma estétől egyébként veszekedősebb hangulatban lehetünk holnap délelőttig, mert a Skorpió Hold feszítő (kvadrát) fényszögbe kerül a Vízöntőben lévő Nappal holnap hajnalban. Ez két nagyon ellentétes jegy: a Vízöntő nagyon független, a Skorpió viszont kontrollálni akar mindent (és alapvetően nem szereti a békességet), így elkerülhetetlenek a konfliktusok ilyenkor, főleg a párkapcsolatokban. Természetesen ez a konstelláció azokra hat a leginkább, akik a Vízöntő, Skorpió, Bika és Oroszlán jegyében születtek, annak is a közepe tájékán - tehát például azok a Vízöntők, akiknek most a napokban van a születésnapjuk.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 1.

Hold a Szűz jegyében

Először nem tudtam, hogy tegnap mi jött rám, mert nem jellemző, hogy egy nap alatt nagyon sok házimunkát végeznék egyszerre. Illetve mostanában - gyerkőc mellett - többet háziaskodom, de még így sem viszem túlzásba.

Szóval csodálkoztam, mert tegnap hirtelen felindulásból kimostam egy (és az egyetlen) adag ruhát, aztán persze logikus módon ki is teregettem őket, amihez előtte le kellett szednem az előző napi adagot.

Aztán később - miután lefektettem aludni Lilit - úgy döntöttem, hogy felmosom a már napok óta jégpályaként csúszó előszoba és fürdőszoba kövét. Amiből végül is az lett, hogy az egész lakást felmostam, pedig nem kicsi a lakás, 70 nm. Este 10 körül fejeztem be a munkálatokat, és nagyon elégedett voltam magammal, csak nem értettem a dolgot :).

Végül rájöttem, illetve utána számoltam, hogy ma átment a Hold a Szűz jegyébe, és mint köztudott, a Szűz jegyéhez tartozik a takarítás és mindenfajta házimunka, napi tevékenység, amely a tisztasággal függ össze. Hát, ezért volt ez a nagy buzgalom :). Egyébként már máskor is észrevettem, hogy ugyanakkor jön rám a takaríthatnék és pakolhatnék, amikor például anyu, vagy az anyósom is ugyanúgy takarított, ergo ez másokra is hat - asztrológiai tudás nélkül.

Holnap délután 3 óráig a Szűz jegyében marad a Nap, ilyenkor érdemes fodrászhoz menni, mert állítólag sokáig megtartja a fazonját a frizura. Továbbá ilyenkor érdemes odafigyelni az étkezésünkre, hogy csak könnyű ételeket együnk (főleg, ha bármilyen hasnyálmirigy-problémánk van), mert a Szűz jegy felel az emésztő- és bélrendszerünkért is. Ha valaki bírja és szereti, akkor érdemes ilyenkorra tenni a böjtöt, ráadásul most már fogyó Hold van, tehát még hatásosabb a méregtelenítés.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!